hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Október 10-ére országos közszolgálati sztrájkot hirdetett két szakszervezet

  • MTI

A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot – közölték a szakszervezetek pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint március 13-án a kormány azt ígérte a szakszervezeteknek, hogy kidolgoz egy bérfelzárkóztatási programot és megteremti a jogalapját a szociális ágazatban dolgozók kollektív szerződésének.
    
Hozzátették, a kormány nevében tárgyalók az ígéretek teljesítéséhez határidőket is szabtak: április 30-át és június 30-át.
    
A szakszervezetek szerint a kormány egyik határidőt és egyik ígéretét sem tartotta be, ezért döntöttek úgy, hogy a márciusban felfüggesztett sztrájkot megtartják.
    
A közleményben kitérnek arra, hogy a szakszervezetek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérték az elégséges szolgáltatások megállapítását.
    
A sztrájkot szervezők igazodnak a bírósági döntéshez, így alternatív időpontként jelölték meg november 13-t, a szociális munka napja utáni napot. De figyelembe veszik az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság többi szakszervezetének esetleges más időpontját is.    
    
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a március 14-i sztrájk után elmondta: országszerte 7500-an, zömmel önkormányzati dolgozók vettek részt az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében meghirdetett sztrájkban. Hollik István kormányszóvivő akkor azt mondta, egyértelműen kimondható, hogy teljes kudarc volt a közszolgálati sztrájk, amelyet ellenzéki politikai akciónak nevezett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink