hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Századvég: a kisvállalatok kétharmadának előnyös a két új adónem

  • MTI

A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának kedvezőbb lehet az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) már most beváltotta a hozzá fűzött reményeket, 2013 első hónapjáig több mint 50 ezren választották ezt az adózási módot - hangsúlyozza a kutatóintézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzésben.

A kata a Századvég szerint jó lehetőség azoknak, akik egyéni vállalkozók, nem tudnak és nem is szeretnének vállalatként működni, bérszámfejtési osztállyal és könyvvizsgálóval.
   
A gazdaságkutató szerint az adónemmel kapcsolatos tapasztalatok megismerése után egyre többen élnek majd a kata adta lehetőségekkel. Hozzáfűzik, hogy a kata kimondottan megéri 2 millió és 9 millió forint közötti éves árbevétel esetén a kisvállalkozóknak, ugyanis ebben a sávban a bevétel több mint 70 százaléka tisztán a zsebükben marad, 6 millió forintos árbevételnél pedig a 90 százaléka.
   
A másik új adónem, a kisvállalati adó (kiva) kapcsán kifejtik, hogy az kifejezetten a bővülni kívánó cégeknek lett kitalálva, azoknak, amelyek beruházni szeretnének és a foglalkoztatotti létszámot szeretnék emelni, ugyanis a kivában a munkabér 12,5 százalékponttal kisebb teherrel adózik és a beruházások költsége azonnal levonható az adóalapból. A növekedést az a szabály is segíti, hogy bár maximum 25 foglalkoztatottal lehet belépni a kivába, a létszám 50 főig bővíthető.
   
A Századvég felhívja a figyelmet arra, hogy a kivás adózás másik nagy előnye a társasági adózással szemben, hogy az adó megfizetése pénzforgalmi szemléletű. Példával illusztrálva ez abban az esetben különösen előnyös, ha a vállalkozás kiállított egy számlát, de a megrendelő nem fizetett. A társasági adófizetés szabályai szerint a be nem folyt, de kiszámlázott összeg után is meg kell fizetni az adót, míg a kiva szerint nem.
   
A 2010-es társasági adóbevallás adatai alapján például a jelentős hozzáadott értéket termelő szoftverfejlesztő iparágban, a humán-egészségügyi, és szociális ellátásban, az oktatásban, a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban vagy az építőiparban lehet előnyös a kivát választani - hívja fel a figyelmet a Századvég.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Innovációs járulék kétéves szabály

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivaalap

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink