hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Illetékkönnyítés lakásvásárlásnál, házépítésnél

  • adozona.hu

A lakossági vagyonszerzési ügyletekben a kiszivárgott információk szerint a mostaninál előnyösebb illetékszabályokat, a társaságoknál viszont szigorításokat hoz a 2014-es adócsomag, amit várhatóan a jövő héten nyújt be az Országgyűlésnek a kormány.

A lakásvásárlók örömébe gyakran üröm vegyül amiatt, hogy el kell halasztaniuk otthonuk bebútorozását, mert viszonylag hamar értesítést kapnak az adóhivataltól vagyonszerzési illetékkötelezettségükről. A lakásszerzés illetékmértéke 4 százalék, ami egy 15 millió forint forgalmi értékű lakásnál 600 ezer forintot tesz ki, amennyiben előzőleg nem adtak el egy másik lakást és annak értékével nem tudták csökkenteni az illeték alapját. A 35. életévüket be nem töltött első lakásvásárlóknak már régóta lehetőségük van arra, hogy úgy kapjanak az illetékre részletfizetési kedvezményt, hogy emiatt pótlékot sem terhelnek rájuk. A 12 havi részletfizetési kedvezményt az adócsomag 2014-re tervezett módosítása szerint első lakásvásárlásánál korától függetlenül bárki megkaphatná, aki kéri ezt az adóhatóságtól.

A telekszerzés után jelenleg az adóhatóság felfüggeszti az illetékfizetési kötelezettséget, ha az adózó vállalja, hogy az ingatlanra négy éven belül lakóházat épít. Ha ez teljesül, az adóhivatal törli az illetéket. Csakhogy hiába épül fel határidőre a családi ház és van meg a használatbavételi engedély, gyakori, hogy a telekszerzőnek mégis meg kell fizetnie az illetéket. Pusztán amiatt, mert az építéshatóság rendszerint csak egyetlen vagyonszerző nevét tünteti fel a használatbavételi engedélyen, az adóhatóság pedig kötelezi a társtulajdonos(oka)t az illeték fizetésére. A jövőben megszűnne ez az anomália, ugyanis akkor is teljesítettnek minősítenék a vállalt feltételeket, ha az egyidejűleg tulajdont, illetve vagyoni értékű jogot szerző tulajdonosok egyike nevére szóló okirat igazolja a lakóház négy éven belüli felépítését.

Nem terhelné a jövőben illeték a házastársak közötti vagyonmozgásokat, és a házastársi vagyonközösség megszüntetésével bekövetkező vagyonszerzés is illetékmentes lenne, ajándékozásnál és visszterhes vagyonátruházásnál egyaránt.

Vagyoni értékű jognak minősülne viszont az úgynevezett time-share szerződés, vagyis a szállás időben megosztott használati jogának értéke.  

Meghatározott feltételek mellett jelenleg illetékmentes a gazdálkodó szervezetek ingó vagyontárgyak egymás közötti eszközátruházása. A szabályok a jövőben szigorodnának azzal, hogy az ilyen ügylet kizárólag akkor lenne illetékmentes, ha a vagyonszerzőt olyan államban jegyezték be, ahol a társasági adó (vagy az annak megfelelő adó) eléri a 10 százalékot, vagy amely államban a részesedések értékesítéséből származó jövedelmet legalább 10 százalékos társasági adónak megfelelő adó terheli.

Szigorodnának a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban szerzett vagyoni betét utáni illetékkötelezettségi szabályok is. Hivatalos magyarázat szerint ugyanis sokan visszaéltek azzal, hogy jelenleg ilyen ügyleteket kizárólag akkor terhel illeték, ha az ingatlanvagyonnal rendelkező megszerzett társaság főtevékenysége ingatlanforgalmazás. Az illetékfizetést többen – kifejezetten ingatlanforgalmazó cégek is – azzal kerülték ki, hogy a jogügylet időszakára megváltoztatták főtevékenységüket. A jövőben erre nem lenne mód, mert módosulna az ingatlanvagyonnal rendelkező társaság defíniciója. Eszerint már nem az számítana, hogy mi a cég főtevékenysége, hanem az olyan társaság minősülne ingatlanvagyonnal rendelkezőnek, amelynek mérlegében a kimutatott eszközök mérleg-fordulónapi könyv szerinti értékéből 75 százaléknál többet tesz ki az ingatlanok bruttó értéke. 
A témáról ITT és ITT olvashat még.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink