hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Botka: Szegeden nem vezetnek be új, a lakosságot terhelő helyi adókat

  • MTI

A szegedi önkormányzat nem vezet be új, a lakosságot terhelő helyi adókat - jelentette be Botka László (MSZP) polgármester csütörtökön a Tisza-parti városban.

Az idei 36,5 milliárd forintos főösszegű szegedi önkormányzati költségvetés 64 százalékát működésre, több mint egyharmadát pedig fejlesztésre fordítják - mondta a polgármester, amikor a város legnagyobb adózóinak bemutatta az önkormányzat 2013-as büdzséjének terveit.
   
Részben az "önkormányzatiságot leépítő kormányzati szándék" következtében jelentős csökkenés figyelhető meg, hiszen 2010-ben még 71,4 milliárd forint volt a szegedi büdzsé főösszege - fogalmazott Botka László.
   
Ismertetése szerint a központi költségvetésből az önkormányzatnak járó támogatás 5,1 milliárd forint lesz. Megszűnt például az önkormányzatok csaknem egy évtizede bevezetett tömegközlekedési támogatása. A szocialista politikus közölte, Tarlós István főpolgármesterrel közösen fordult a kormányhoz a tömegközlekedési támogatás rendezése érdekében.
   
Az önkormányzat számára átengedett központi adók és illetékek összege a korábbinak kevesebb mint tizedére, 420 millió forintra csökkent. Az állam által átvett feladatok költsége 2012-ben 7,7 milliárd forint volt, az elvont önkormányzati források nagysága ezt mintegy egymilliárd forinttal haladja meg, s az újonnan bevezetett adók további 600 millió forint terhet jelentenek a városnak - tudatta a polgármester.
   
Az önkormányzat 28 milliárd forintos adósságállományának várhatóan felét konszolidálja az állam, ez az idén 485 millió forinttal csökkenti a város adósságszolgálatát - mondta Botka László.
   
A helyi adóbevétel mintegy 10 milliárd forint lesz, 600 millió forinttal több, mint 2012-ben, ezt - a 100 millió forintnyi idegenforgalmi adót leszámítva - a helyi vállalkozások fizetik be a város kasszájába - közölte a polgármester.
   
A költségvetés egyensúlya érdekében az önkormányzati cégek támogatása a tavalyi 5,9 milliárd forintról a tervek szerint 5,1 milliárd forintra - a 2010-es szintre - csökken. A város rákényszerül a kulturális, közművelődési, sport- és idősügyi támogatások csökkentésére, megszűnik a polgármesteri keret, valamint az önkormányzati képviselők választókerületi és települési kerete is - mondta Botka László.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink