101 találat a(z) visszatérítés cimkére

Cikk

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését – derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Cikk

Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ezért a vasúttársaság nem biztos, hogy el tudja indítani az összes étkező, háló vagy fekvőhelyes kocsit – közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. sajtóügyeletese ma reggel az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől termőföldet vásároltam, melyen 2029-ig haszonbérleti szerződés volt. A NAV kivetette az illetéket, amit meg is fizettem. A haszonbérlő most hajlandóságot mutat, hogy a szerződést közös megegyezéssel felbontsuk, így saját művelésbe tudnám venni a területet. Nem kell illetéket fizetni azon adásvétel után, melynél öt éven belül lejár a haszonbérleti szerződés. Ennek feltétele viszont, hogy a birtokba kerüléstől öt évig a földet a gazdálkodóknak saját maguknak kell művelniük. Az adásvétel óta még nem telt le az öt év, jelenleg a 2. évben vagyunk, és aratás után lenne aktuális a haszonbérleti szerződés közös megegyezéssel történő felbontása. Azt szeretném tudni, hogy a megfizetett illetéket visszakérhetem-e a NAV-tól? Üdvözlettel: Welchner Gáborné

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy magyar illetőségű adózónak van egy külföldön vezetett bankszámlája (van kettős adóztatás elkerülő egyezmény), mely kártyás használata után a külföldi bank visszatérít neki 3 százalékot. A külföldi bank Magyarországon tudomásom szerint nem minősül kifizetőnek és értelmezésem szerint nem külföldi személy. Mégis minősíthető ebben az esetben is az szja törvény 1. mell. 8.14-es alapján adómentes juttatásnak? Mi ebben az esetben az irányadó szabály? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem szíves segítségét a következő kérdésben: eladó-pénztáros vagyok egy műszaki üzletben. Egy szerbiai vevő magánszemélyként vásárolt üzletünkben több százezer forintos műszaki cikket. Olyan áfás számlát állítottam ki neki, mint mindenkinek, ilyent kötelező nekünk kiállítani. Hogyan tudja ennek az eszköznek visszaigényelni az áfáját? Itt Magyarországon lehet ezt, vagy a saját országában? Milyen nyomtatvány kell neki ehhez? Megkért, hogy én szerezzem be a nyomtatványt neki mire újból visszajön... A nyomtatványboltban sem tudnak segíteni. Kérném szépen, segítsen! Köszönettel: Nagyné

Kérdés

Családiházunk alsó színtjét, amely most 50 négyzetméteres, bővítjük oly módon, hogy a meglévő padlásteret elbontottuk és új színt létrehozásával (tervrajzon tetőtérbővítésként szerepel) 40 négyzetméter hasznos terület alakítunk ki. A családiház 2 szobával és plusz egy fürdőszobával bövül. Kérdezem, hogy visszaigényelhetem-e az áfát? Köszönettel várom válaszukat. Dávid Jánosné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A tételes költségelszámolást választó őstermelők 8 millió forintos mezőgazdasági bevételébe beleszámít-e az utólag kapott kedvezmény, a határidő lejárta előtti fizetésért kapott visszatérítés (scontó), tehát az egyéb adóköteles bevételként könyvelendő tételek? Eddig beleszámoltuk, de a NAV telefonos tájékoztatása szerint nem kellett volna. Amennyiben valóban nem kell ezeket az összeget feltüntetni az őstermelés adóköteles jövedelmei között a 12-es lapon, akkor magánszemélyként egyéb jövedelemsorban szerepelnek az 53-as bevallásban, hiszen biztosan adóköteles bevételek? Egy bevallást kellene készítenem, ahol mindössze 2 ezer forinttal léptük át – támogatások nélkül – a 8 millió forintos bevételt egy utólag kapott kedvezmény miatt, s így nem tudom érvényesíteni a 40% költséghányadot. Válaszukat köszönöm: Debreceni Zoltánné

Cikk

A magyar cégek szeptember 30-ig nyújthatják be a külföldi áfa visszaigénylésére kérelmeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) – figyelmeztetett a pénteki határidőre a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy milyen módon igényelhető vissza magánszemélyek részére az önerős lakásépítés áfája 5 millió forintig? Az építőanyag és építési szolgáltatások számlái 2015-ben a számlavezető banknak lettek leadva, ez alapján utalták a hitelösszeget. Úgy hallottam, hogy az Államkincstár erre a számlára utalná vissza. Mi állami támogatást nem vettünk igénybe, piaci kamatozású lakáshitel segítségével építkeztünk. A NAV felé mi magánszemélyként nem nyújtottunk be áfabevallást. Úgy tudom visszamenőleg 2015-re is visszaigényelhető az áfa, szeretnénk tájékozódni, hogy ez milyen módon lehetséges. Köszönettel: Kovács I.

Cikk

Kiknek jár vissza a baleseti adó, mit kell tenniük a megszűnt biztosító volt ügyfeleinek a visszatérítés érdekében? A kérelmet az adóhatóság honlapjáról töltheti le, a NAV közleményt adott ki a visszatérítés feltételeiről.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiválás során szerzett jövedelem adózási időpontja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egészségkártya-elszámolás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink