Így igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja, letölthető az űrlap Cikk
Letölthető az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott támogatás igényléséhez szükséges nyomtatvány a Magyar Államkincstár honlapjáról.
Letölthető az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott támogatás igényléséhez szükséges nyomtatvány a Magyar Államkincstár honlapjáról.
Tisztelt Szakértő! Egy kft. a 2016. évi éves beszámolót jóváhagyó közgyűlésén az adózott eredmény osztalékként történő kifizetéséről döntött a tagok részére. 2017 áprilisában az osztalék kifizetése megtörtént, a kifizetett összegekből minden tagtól 14 százalék ehót levont és befizetett a cég. Az egyik tag esetében azonban egy másik társaságnál fennálló munkaviszonyából származó jövedelme után a Tbj. alapján 2017-ben megfizetett természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék összege elérte a 450 ezer forintot. A járulékfizetési felső határt meghaladóan megfizetett összeget hogyan igényelheti vissza? Válaszát előre is nagyon köszönöm.
183 napot meghaladóan Németországban dolgozó szakmunkásnak Magyarországon és Németországban is számfejtenek bért. Németországban úgy, hogy a magyar bért is hozzáadják a német bérhez, és úgy vonják le az adót. 183 nap után is vontak le a dolgozótól szja-t Magyarországon, amit évente az szja-bevallásában visszaigényelt a NAV-tól, és vissza is kapta. Most azonban a NAV önellenőrzést kér a kifizetőtől, vele kívánja a többletlevonást rendezni úgy, hogy majd a kifizető rendezze azt a dolgozóival. Ez havonta közel 200 ember 08-as bevallásának önellenőrzését jelentené, amire nincs kapacitás. Van erre Önök szerint megfelelő, normálisnak mondható megoldás? Mi alapján tagadhatja meg a NAV a többletlevonás ilyen módon történő kifizetését? Köszönettel!
Tisztelt Szakértő! Egy általános szabályok szerinti áfát fizető kft. 2018. évtől alanyi adómentességet választ. Az előző áfabevallási időszakokban – mivel nem érte el az áfa-visszaigénylés értékhatárát – a következő időszakra átvihető követelése keletkezett. Mi a teendő ilyen esetben, van-e lehetőség az áfa kiutalásának kérésére? Köszönettel: Erzsébet
Áfaalany egyéni vállalkozó 2012.12.28-tól szüneteltette vállalkozását – melyet újraindítás nélkül – 2017.12.27.én megszüntetett. Szünetelés előtt negyedéves bevalló volt, záró áfabevallása 35 ezer forint átvihető adót tartalmazott. Kérdésem: - az átvihető adó elenyészett-e, vagy levonásba helyezhető, illetve visszaigényelhető-e? - a megszűnés miatt beadandó záró áfabevallásban milyen időszakot kell feltüntetni? Köszönettel Takács Júlia
Egyéni vállalkozónak többlete van a NAV-folyószámlán 2015. évről, ami az ellenőrzés lezárása után visszaigényelhető lenne. Mire az ellenőrzés lezárult, a vállalkozó szüneteltette a vállalkozását. Kiutalási igényünket a szünetelés miatt elutasították. Hol találom az erre vonatkozó jogszabályt, és mit kell beadnom, hogy a vállalkozó hozzájusson a jogos túlfizetéséhez? A szünetelés 2017. 04. hótól, az ellenőrzés lezárása 2017. augusztus végén történt, a visszaigénylés novemberben. Vagy kihez kellene fordulnom? Köszönöm válaszukat.
Tisztelt Szakértő! Egy bonyolult kérdéssel fordulok Önhöz. Egy vállalkozás 2014.12.31-ig áfakörben volt, de 2015.01.01-től mentességet választott. Az utolsó áfabevallást 2014. IV. negyedévét önellenőrizni kellett egy támogató eljárás miatt. Ebben fizetendő adója keletkezett. Az eredeti bevallásban volt III. negyedévről áthozott göngyölített adója és a visszaigényelhető adója sorban szerepelt összeg. Mi a teendő ilyen esetben? Ha adómentes lesz, akkor az addig jogosan levont, visszaigényelhető adóval mi lesz? Elveszik? Netán be kell fizetni? Segítségét köszönöm. Bea
Tisztelt Szakértők Könyvelőprogramunk nem alkalmas arra, hogy fizetett előleg esetén egy későbbi áfabevallási időszakban helyezzük az áfát levonásba, mint az előleg megfizetésének időpontja. Helyes ez így? A fizetett előleg áfáját csak az adott teljesítési időszakban lehet visszaigényelni?
Másodállású gázkészülék-szerelő egyéni vállalkozó tehergépkocsit lízingel. A lízing zártvégű pénzügyi lízing. A kezdő befizetés a tehergépkocsi 3 721 ezer forintos árából 2 000 ezer forint. Amikor a tehergépkocsit megvásárolta, 3 hónapig betegállományban volt műtét miatt. Negyedéves áfabevallóként ezért a 2-3. negyedévben nem vontunk le tehergépkocsi áfát. A májusi vásárlás óta eltelt időben kb. 40 százalék a magánhasználat az útnyilvántartás alapján. Kérdésem a következő: 1. Zártvégű lízingnél a számla áfatartalmát vissza lehet-e igényelni a magánhasználat kivételével? 2. A magánhasználat aránya negyedévenként változik, tehát ezt mindig korrigálni kell? Ha igen, mennyi ideig? Tehát például visszaigényeljük a 791 ezer forint áfa 60 százalékát: 475 ezer forintot, majd a következő negyedévben, ha több a magánhasználat, visszafizetünk belőle? 3. A magánhasználatot az útnyilvántartással igazoljuk majd? Köszönettel: L. Edit
A jövedéki adót visszaigénylő gazdákat érintő fontos változás, hogy 2017-ben megváltoztak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj adóvisszaigénylésének szabályai – emlékeztet a NAV.
Tisztelt Szakértő! Adóköteles bevétel-e az egyéni vállalkozónál a visszaigényelt szakképzési hozzájárulás, ami a tanulószerződéssel rendelkező tanuló után csökkentő tételként vehető figyelembe? Ebben az adóban havonta visszaigénylése van, amit ki is utalnak.
Eredeti válasz http://adozona.hu/kerdesek/2017_12_14_afa_beruhazas_esten_cfm#utm_source=dailypost&utm_medium=email&utm_campaign=notice Kedves Tirpák Anita! A kérdésemre adott válasza nagyon alapos és kimerítő, melyet nagyon köszönök. Világos a magyarázat. Egy ponton szeretném csak pontosítani a kérdést. Valószínűleg egy kicsit eltereltem a figyelmet az áfa tv. 134. § (2) felé, de a cég csak áfás bevételt realizál, arányosítania nem kell semmilyen oknál fogva. Ezért jól gondolom ugye, hogy ezt a bekezdést nem kell alkalmaznia (134. § (2)), azaz az előzetesen felszámított adót a teljesülés időpontjában beállíthatjuk visszaigénylésbe? Majd a beruházás befejezésekor az arányos részt kiszámlázzuk a magánszemély felé. Nagyon köszönöm a választ! Tisztelettel Halmosi István
Tisztelt Szakértő! Egy kft. a tulajdonában lévő személygépkocsi javításához megvásárolt egy több százezer forintos alkatrészt, amelyet egy márkaszervizben beszereltetett. Az alkatrész ára többszöröse volt a szerelési díjnak. Kérdésem: hogyan számolható el az alkatrész és a szerelés költsége, illetve visszaigényelhető-e, és milyen mértékben azok áfája? Elszámolható-e egy általános átvizsgálás, állapotfelmérés költsége, illetve levonható-e ennek a szolgáltatásnak az áfája? Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Érdemes ellenőrizniük az adózóknak adószámlájukat, mert nemcsak az adótartozás, hanem a túlfizetés is elévül – figyelmeztet az adóügyekért felelős államtitkár.
Tisztelt Szakértő! Adott egy egyszemélyes kft., ahol a tulajdonos-ügyvezető haszonélvezeti joggal rendelkezik egy üzlethelyiségre. A tulajdonos az ügyvezető fia, de a szülőknek haszonélvezeti joguk van az ingatlanra. Tehát sem a helyiség, sem a haszonélvezeti jog nem a cégé, hanem magánszemélyé. Ebben az üzlethelyiségben szépségszalont alakítanak ki. A kialakítással kapcsolatos költségeket a cég nevére kért számla alapján aktiválják, és az értékcsökkenésen keresztül történik a költség elszámolása. A felújítással kapcsolatos számlák áfatartalmát levonták, de nem igényelték vissza, így továbbvihető áfaként szerepel a könyvelésben. Az üzlet nem az elvárásoknak megfelelően alakult, és a tulajdonos a végelszámolás elindításán gondolkozik, szeretné befejezni a tevékenységet. Hogyan "viselkedik" ilyen esetben a levonásba helyezett áfa? Kérhető-e a végelszámolás során a teljes áfa kiutalása vagy szükséges valamilyen formában a levonásba helyezett áfát korrigálni, mivel nem a cég a tulajdonosa az ingatlannak (ügyvezető-tulajdonosé és a férjjé a haszonélvezet)? Hogyan rendeződik az, hogy értéknövelés volt egy helyiségen, ami a magánszemély tulajdona? A helyiségért természetesen nem fizetett bérleti díjat a cég, hanem a haszonélvezeti jog alapján "hasznosította" azt az ügyvezető, aki a cég tulajdonosa. Köszönettel.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől