75 találat a(z) válás cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! 2012 májusában 15 millió forintért vettünk egy félkész lakást ½ - ½ részben feleségemmel közösen. Ráköltöttünk az én nevemre és a feleségem nevére szóló számlák alapján 8 millió forintot még a házra. Feleségemmel elváltunk 2015. 06. hóban, meg is vásároltam tőle az ½ részét 4,5 millió forintért. Már egyedül én, 1/1 arányban adtam el a házat 38 millió forintért, 2015. 08. hóban. Kérem segítsenek benne, hogy mennyi szja-t kell bevallanom, és befizetnem az adóbevallásomban? Csak a nagyobb értékű dolgokat lehet elszámolni (például ablak), de például egy kád számláját már nem? Csak az én nevemre szóló számlákat, vagy az akkor még fennálló házasság miatt a feleségem nevére szóló számlákat is beleszámíthatom a szerzéskori értékbe? Külön-külön kell kiszámítanom az eltérő szerzési időpont miatt a szerzéskori értéket és a számított összeget, valamint, hogy mennyivel csökkenthetem a szerzéskori értéket az ½ - ½ részre? Segítségüket köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Házaspár tavaly, a válás előtt megállapodott az anyagiakról ügyvéd előtt. Így az egyik fél elköltözött a közös lakásból, és a megtakarított pénz egy részéből vásárolt egy házat. Idei évben letelt a fél év különélési idő, és az egyik fél benyújtotta a válókeresetet. Kérdés: a tavalyi évi adóbevallásban fel kell-e tüntetni a kapott összeget (ami végül is a közös megtakarítás egy része a házasság alatt), vagy adózni kell-e az elköltözött félnek a megvásárolt ház miatt? Köszi a válaszért. R.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy házaspárnak volt egy bt.-je, ahol a férj volt a beltag, a feleség a kültag 50-50 százalékos arányban. Elváltak 2015. évben, de a bt. megmaradt (már régóta nem működött) azzal, hogy minél hamarabb végelszámolják. Csakhogy a beltag válás után semmilyen papírt nem volt hajlandó aláírni, még a kötelező módosításokat sem. A nullás bevallások folyamatosan le lettek adva. A beltag meghalt. Kérdéseim: – Kinek kell a végelszámolást elindítania? – Az iratanyag nagy része a beltagnál volt a pénztárral együtt. Ilyenkor mi a teendő, mert a hagyatéki leltár nincs még meg? – Ha egy NAV-ellenőrzés során hiányosságot állapítanak meg, ezt kinek kell fizetnie? – Gondolom, a bevallásokat addig kell leadni, míg a végelszámolás el nem kezdődik. Válaszát előre is köszönve, tisztelettel.

Kérdés

Szeretném megkérdezni, hogy kell-e illetéket fizetni lakás, tároló, garázs után, ha 9 éve férj és feleség 50-50 százalékban tulajdonos volt, majd válás után, 2011-től(vagyonközösség felosztása után) a feleség nevére került 100 százalékban, felmerül itt az illetékfizetés? Illetve tároló és garázs esetében hány éve kell az ingatlannak valaki tulajdonában lennie, hogy ne legyen illetékfizetési kötelezettség? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem válik a feleségétől. Egy évre visszamenőleg kereseti kimutatást kell adnom neki. Négy céget könyvelek, a négy cégből kettőben 2 és 6 órás munkaviszonyban dolgozik, két cégben csak tagi jogviszonyban látja el a feladatát, ezekben bért nem vesz fel. Szeptemberben lesz a tárgyalás és egy évre visszamenőleg kereseti kimutatást kell készítenem. Kérdésem arra a két cégre vonatkozik, amelyekben tagi jogviszonyban látja el a feladatát. Ezek közül az egyik bt. evaadóalany. Bért nem vesz fel az ügyfelem. Kell-e jövedelemkimutatást készítenem, illetve, ha kell, akkor mi után kell ebben az esetben számítani a jövedelmet? (Kettős könyvvitelt vezet a bt.) Kaphatnék erre egy formanyomtatványt? Abban a cégben, ahol tagi jogviszony alapján látja el a feladatát (a nem evás cég), nem vesz ki az ügyfelem jövedelmet, nullás jövedelemkimutatást kell-e készítenem? Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Házassági életközösség megszűnésekor vagyonmegosztási szerződéssel az egyik fél tulajdonába került egy lakóingatlan, amely addig 1/2-1/2 arányban volt a házastársak tulajdonában. Az ingatlan értékesítése esetén mi minősül ezen ingatlan szerzési értékének? A vagyonmegosztási szerződésben feltüntett értéke? Ugyanis a közös vagyontárgyaknak a vagyonmegosztási szerződésben feltüntetett értéke alapján került meghatározásra, hogy a felek a közös vagyonból milyen arányban részesültek, és ezen értékek szerint számított értékkülönbözet alapján került kivetésre a többletvagyont szerzett fél által fizetendő vagyonátruházási illeték. Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

A gyermek(ek) 2015. április 1-jén kerülnek ki az apa háztartásából válás miatt. Jár-e pótszabadság az apának, ha igen, mennyi?

Kérdés

A házaspár három közös gyermekét nevelte 2014 ben, a családi pótlékot a feleség kapta. A férj bérből származó jövedelme 2014. évre 850 000 forint volt. Vontak tőle szja-t, és egy hónapban vettek figyelembe járulékkedvezményt. A bevallás beadásakor (2014. december 20. óta) szétváltak útjaik, jelenleg válnak. A férj bevallásának készítésekor feltüntethető-e a három gyermek utáni kedvezmény, járulékkedvezményt igénybe vehet-e, nyilatkozattal a 1453-03-on közös érvényesítés mellett? (Visszajárna neki a befizetett adó és járulékok is.) Nem beszélnek, s nem lehet tudni, hogy a feleség milyen kedvezményt vett igénybe. Azt lehet tudni, hogy körülbelül szeptembertől dolgozott a feleség, havi minimálbérért – a 2014 évre járó keresete 400 000-500 000 forint körül lehetett, de hogy ebből milyen kedvezményt vett igénybe, azt nem. Végülis a kettőjük jövedelme akkora, hogy mindkettőjük levont adóját, illetve járulékait is visszakaphatnák. Vagy járulékkedvezményt csak az egyikük érvényesíthet? Ebben az időszakban nem egyedülálló családi pótlékot kaptak.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! „A” társaságnak 50-50 százalékos arányban tulajdonosa a férj és a feleség. „A” társaság 100 százalékos tulajdonosa a „B” társaságnak, melynek nagy értékű ingatlan van a tulajdonában. „A” társaság a „B” társaságban fennálló vagyoni betétjét, azaz a 100 százalékos üzletrészt értékesíteni szándékozik a feleség részére. Kérdés: az értékesítés folytán az eddig 5o százalékos végső tulajdonos feleség az illetéktörvény milyen pontja alapján szerezhetné meg a 100 százalékos tulajdonlást illetékmentesen? Annál is inkább kérdéses ez, mert a tulajdonosi szerkezet átrendezésére az elhatározott válásuk miatt kerül sor. Az a lehetőség is érdekel bennünket, ha kisebb arányú tulajdonlás mellett lehetséges csak az illetékmentes vagyonátruházás. Válaszukat előre is köszönöm, Rozgonyi Ildikó

Cikk

Vállalkozó házaspár válik. A vagyonközösség megosztásának részeként az egyéni vállalkozó férj 15 millió forint értékű árut ad át a feleségének, aki ezt a tulajdonában lévő kereskedelmi tevékenységet folytató kft. üzletében értékesíteni szándékozik. Felmerül a kérdés, kell-e az ügyletről számlát kiállítani? Ki fizeti meg az áfát?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában kérem szépen a segítségét. Adott egy házaspár két gyermekkel. Tavaly nyáron kimondták a válást, és a bíróság első fokon az édesapának ítélte a gyerekeket. Ezt az édesanya megfellebbezte, idén januárban a a bíróság másodfokon is az édesapának adott igazat. A családi pótlékot a mai napig az édesanya kapja, annak ellenére, hogy 2013 nyara óta a gyerekek az édesapánál élnek. A családi pótlék igénylése folyamatban van. Mikortól jogosult az apuka családi adókedvezményre? Egyelőre nem veszi igénybe a kedvezményt, érvényesítheti-e azt visszamenőleg a 1353-as bevallását önellenőrizve 2013 nyarától kezdve? Ezt az szja-törvény 29/A § (3) a) bekezdése alapján gondolom így. Köszönöm szépen a segítséget! Üdvözlettel Vágner Emília

Cikk

Olasz, lengyel, de indiai és zambiai házaspárok is a Szentszék legfőbb bírósági testületétől kérik házasságuk érvénytelenítését, mivel a vatikáni "válás" olcsóbb és gyorsabb - írta a Sacra Rotáról szóló vasárnapi cikkében a Corriere della Sera című napilap.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mérlegfordulónapot követő leltár könyvelése II., leltározás elmaradása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Alapítványi részéről nyújtott támogatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Külföldi adóalany részére nyújtott szolgáltatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink