59 találat a(z) tojás cimkére

Cikk

Érdemes átnézni a tojások és a sonkák jelölését a húsvéti nagybevásárláskor, hogy az ünnepen jó minőségű élelmiszer kerüljön az asztalokra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletmódosítása, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére – közölte a minisztérium.

Cikk

Átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak januárban a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A cukor 15,3, a sajt 4,6, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,5 százalékkal drágultak, a sertéshúsért pedig – amelynek áfakulcsa tavaly januárban csökkent 27 százalékról 5 százalékra – 9,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, így több mint a fele elveszett az áfakulcscsökkentésből eredő árelőnynek.

Cikk

Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is. Az információ az EU élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett – közölte honlapján a Földművelésügyi Minisztérium.

Cikk

Átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak szeptemberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztusban éves összehasonlításban még 0,1, az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek az árak.

Cikk

125 ezer tojást vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) egy Bács-Kiskun megyei ellenőrzés során. A trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar „kistermelőknek” akarta értékesíteni a lengyel tojásokat.

Cikk

A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán.

Cikk

Sürgősen csökkenteni kell a tojás általános forgalmi adóját, mert az árletörő hatású, a sokszor ellenőrizetlen tojásimport súlyos zavarokat okoz a magyar tojáspiacon – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (tojásszövetség) kedden az MTI-vel.

Cikk

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) továbbra is szeretné elérni, hogy a tojás bekerüljön azon élelmiszerek körébe, amely általános forgalmi adóját (áfa) 5 százalékra fogják csökkenteni – közölte a Tojásszövetség elnöke kedden Budapesten.

Cikk

A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink