25 találat a(z) tevékenység szüneteltetése cimkére

Cikk

Papíron ugyan szüneteltette tevékenységét, mégis tovább dolgozott egy duguláselhárítással foglalkozó vállalkozó – számlát azonban nem mindig adott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-budapesti igazgatóságának ellenőrei a bankszámla és az online számlaadatok alapján nagy összegű, 20 millió forintot meghaladó adókülönbözetet tártak fel, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Kft. szünetelteti az eddigi főtevékenységét, az 5630 (teáor) italszolgáltatást, amihez pénztárgép használata is szükséges volt (egyéb tevékenységet továbbra is végez). Az önkormányzaton kívül kell-e még máshová, például a NAV-nak jelenteni a szüneteltetést? – kérdezte olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.

Cikk

Sokak számára okoz meglepetést az éves bevallások kitöltésekor , hogy a fejlesztési tartalék címén nyilvántartott összeg nem tekinthető határidőben felhasználtnak. Ennek oka többnyire az, hogy a megrendelt tárgyi eszköz nem érkezik meg időben, nem kerül az egyéni vállalkozás tulajdonába, hiába adott előleget. Mostanában erre különösen figyelni kell, mivel a tapasztalatok alapján a jelenlegi helyzetben a várakozási idő meghosszabbodott.

Cikk

Katás egyéni vállalkozó júliusban és augusztusban szüneteltette tevékenységét, a T101E is benyújtották erre az időszakra, katát nem fizetett. Szeptemberben folytatta tevékenységét, és szeptemberben kiszámlázta partnereinek a neki szerződés szerint járó augusztusi licenszdíjat. A licenszdíj arra a hónapra jár neki, ha partnere abból a tevékenységéből bevételt szerzett, amire az egyéni vállalkozó oktatta. Ebben az esetben szüneteltethette a tevékenységét augusztusban, vagy ez augusztusi vállalkozói tevékenységnek számít? Olvasónk kérdéseire Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Cikk

Egyéni vállalkozó jelenleg szünetelteti tevékenységét. A vállalkozásában volt egy tehergépkocsi, amit most a szüneteltetése alatt értékesít. Áfaalany, az áfát bevalljuk és megfizetjük. Kérdésünk, hogy az értékesítésből származó jövedelmet hogyan kell bevallani a szüneteltetés alatt? Olvasói kérdésre Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő válaszolt.

Cikk

Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban visszaüthet egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy babaváró hitel igénylés során – hívja fel a figyelmet a bankmonitor.hu.

Kérdés

Az az egyéni vállalkozó, aki a tevékenységének az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) 18. § (2) bekezdése szerinti szünetelését 2020. március 11. napja és 2020. március 30. napja között jelentette be, a tevékenységének szünetelése iránti bejelentés visszavonását vagy szüneteltetett tevékenységének folytatását kezdeményezheti. Kérdésem, hogy ezt hogyan és hol lehet megtenni? A WEBES Ügysegéd oldalán erre jelenleg nincs lehetőség. Üdvözlettel: Simon Anikó

Cikk

A koronavírus miatt több cégnél felmerült a cég működésének vagy tevékenységének szüneteltetése. A cikk ennek jogi hátterét, illetve a „szüneteltetés” alatti tennivalókat vázolja. Nem foglalkozik a munkavállalással kapcsolatos jogi kérdésekkel, de a foglalkoztatásukkal kapcsolatos közterhek bevallását, fizetését érinti.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alapítvány által szervezett verseny díjazása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink