Újabb bevallási határidő jár le május 31-én Cikk
A röviden csak „élelmiszeradónak” elkeresztelt újabb elvonást május 31-éig kell bevallani és az első félévi részletét július 31-éig kell befizetni. Kinek, mennyit?
A röviden csak „élelmiszeradónak” elkeresztelt újabb elvonást május 31-éig kell bevallani és az első félévi részletét július 31-éig kell befizetni. Kinek, mennyit?
Közismert, hogy 2012-től teljesen átalakul a rokkantsági ellátások rendszere. Ez érinti az időskori ellátások teljes körét, de azt is, hogy ki, milyen feltételekkel veheti igénybe a személyi jövedelemadó törvényben személyi kedvezményként szabályozott, a súlyos fogyatékos magánszemélyeket megillető kedvezményeket. Korábbi cikkeinkben már részletesen bemutattuk e szabályváltozásokat, s hírt adtunk a mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványával kapcsolatos új szabályokról is. Jelen írásunkban kifejezetten az adókedvezménnyel összefüggő kérdéseket elemezzük, középpontba állítva az átmeneti szabályokat. Annál is inkább, mivel e szabályok – tapasztalataink szerint – nem igazán ismertek az érintettek előtt.
Az Európai Unióban nőttek az áfakulcsok 2008 óta, az idén 21 százalék az átlag, a tavalyi 20,7 százalék után - tette közzé hétfőn az Eurostat. A GDP-arányos adóbevétel 2010-ben Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben.
Egyes brókercégek és kisebb biztosító társaságok is megpróbálják kijátszani az szja-törvény ez év eleji módosítását, magán-egészségbiztosításnak álcázva értékesítenek menedzserszűréseket - írta pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva keddi számában a Világgazdaság.
Az adójóváírás kivezetése miatti nettóbér csökkenést hivatott ellensúlyozni a szociális hozzájárulási adót mérséklő kedvezmény. Minden adókedvezmény igénybevételekor óvatosnak kell lenni, mert egy utólagos ellenőrzéskor az adóhatóság elsősorban a kedvezmények igénybevételének jogosságát vizsgálja. Míg az adózóknak a törvény hatálybalépésekor azonnal kell tudniuk értelmezni a törvényt, addig az adóhatóság néha évekkel a hatálybalépés után alakítja ki álláspontját. A NAV álláspontját sajnos nem mindig a hatályos törvények szövege, hanem a költségvetési igények határozzák meg.
Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
A magánszemélyeknek hétfőn éjfélig kell bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót - figyelmeztetett ismét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében, hozzátéve, hogy tavaly 463 ezren késedelmesen adták be bevallásukat.
Olvasói kérdésre Angyal József okleveles adószakértő válaszol.
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le.
Olvasói kérdésre, Angyal József okleveles adószakértő válaszol.
Az adózók az előző évekhez hasonlóan most sem igyekeztek túlságosan a személyi jövedelemadó (szja) bevallások benyújtásával, május 13-ig a várt bevallások kevesebb mint fele érkezett be az állami adóhatósághoz.
Olvasói kérdésre, Angyal József okleveles adószakértő válaszol
A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági növekedésre - állították volt pénzügyminiszterek és egyetemi tanárok a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozó kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön Budapesten.
Az eddig beérkezett személyi jövedelemadó-bevallások közül minden negyedik hibás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Már csak napok vannak hátra a 2011. évi jövedelemadó bevallás határidőben történő benyújtásáig. Az idén az adóbevallás május 20-ai határideje vasárnapra esik, ezért az utolsó nap, amikor még nem késő a bevallást beadni, postára adni, az adótartozást megfizetni, május 21-e, hétfő.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől