839 találat a(z) szja-bevallás cimkére

Súlyos fogyatékosság kedvezménye Kérdés

Tisztelt Szakértő! A személyi jövedelemadó bevalláskor a 34. sorban lehetőség van a súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeg igénybevételére. Ennek összegét tudjuk, a kitöltési útmutató jól leírja. Ügyfelem 2014. február 18-án kiállított orvosi igazolást hozott, mely szerint: az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma 2005. A fogyatékosság végleges. Ügyfelem olyan információkat hallott, hogy ahhoz, hogy ezt a kedvezmény 2013-ra igénybe tudja venni, az igazolást az orvosnak 2014. 02.15-éig kellett volna kiállítania. Én nem találtam sehol ezt a dátumot. Ez igaz lenne? A további kérdésem még az lenne, hogy ezzel az igazolással érdemes-e önellenőrizni az elmúlt 5 évi szja-bevallást, hiszen korábban az adózó nem vette igénybe ezt a kedvezményt. Van-e erre visszamenőlegesen ezen, 2014-ben kiállított igazolás alapján lehetőség. Köszönöm szépen a tájékoztatását!

Kata év közbeni választáskor Kérdés

Ha egy egyéni vállalkozó év közben (2013. 05. 01.- 2013. 07. 31-éig) volt katás, akkor az szja-bevallásában az egyéni vállalkozói időszakot hogyan kell helyesen beírni? Szja hatálya alá tartozott 2013. 01. 01.- 2013. 04. 30-áig, majd 2013. 08. 01.- 2013. 12. 31-éig.

Hétfőig kérhető NAV-közreműködés az szja-bevalláshoz Cikk

A magánszemélyek legkésőbb hétfőig kérhetik az adóhatóság közreműködését az szja-bevalláshoz.

Mezőgazdasági idénymunka adóbevallás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem: ha egy munkavállalónak csak egyszerűsített foglalkozásból volt bére, annak mikor kell adóbevallást készítenie? Ha tegyük fel 500 ezret keresett így 2013-ban akkor kell készítenie adóbevallást? Legyenek szívesek a szabályokat leírni! Köszönöm szépen előre is! Üdvözlettel: Krisztián

Szja-bevallás benyújtási határidő Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha a magánszemélyt 2014. 01. 13-án vették egyéni vállalkozói nyilvántartásba, a 2013-ra vonatkozó 53-as bevallást már 02.25-ig be kell benyújtania? 2014.01.13 előtt csak munkavállalóként dolgozott és szerzett jövedelmet. Válaszukat előre is köszönöm.

Családi kedvezmény 2014. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kell-e nyilatkoznia, és ha igen, hogyan a 2014. évről annak a munkavállalónak, aki nem havonta kéri érvényesíteni, hanem év végén (jövő év elején, az 53-as bevallásban) szeretné egy összegben a családi kedvezményt, illetve a járulékkedvezményt? Ebben az esetben is kell a házastárs munkáltatójával is aláíratni a nyilatkozatot? Válaszát előre is köszönöm!

Szja-bevallás: mikor készítheti el a munkáltató? Cikk

A magánszemélyek január 31-ig nyilatkozhatnak arról a munkahelyükön, hogy kérik a 2013. évi személyi jövedelemadójuk munkáltatói megállapítását (13NY29 számú nyilatkozat). A nyilatkozat jogkövetkezmények szempontjából az adóbevallással egyenértékű. A magánszemélyeknek abban az esetben is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói adó-megállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná (13NY30-as számú nyilatkozat).

Ingatlan ajándékozás egyeneságbelinek Kérdés

2013-ban ingatlan-ajándékozás történt egyeneságon illetékmentesen. Kérdés: kell-e a megajándékozottnak az adóbevallásában szerepeltetni és adózni utána? Válaszukat köszönöm.

Szlovák állampolgár szja-bevallása Kérdés

Cégünk 2013. 01. hónaptól szlovák állampolgárt 8 órás munkaviszonyban foglalkoztat.1041-en be van jelentve, TAJ-száma, adóazonosító száma, magyar lakcíme van. Járulékokat, szja-t fizetünk utána. Kérdésünk, hogy szja-bevallást hol kell beadnia, Szlovákiában, vagy Magyarországon? Valamint, hogy év végén milyen igazolást adjunk részére a munkaviszonyból származó jövedelemről, M30-as megfelel-e? Köszönöm a válaszukat.

Fontos adózási határidők! Indul az szja-bevallási szezon Cikk

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. Az állami adóhatóság ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik, erről február 17-ig kell nyilatkozni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szja-bevallás rendkívüli esete Kérdés

Tisztelt Adózóna.hu! 2013 év elején tönkrement egy cég, ami papíron előfordulhat, hogy még a mai napig is működik, de valójában teljesen megszűnt létezni. Valószínűleg több eljárás is folyamatban van a cég ellen, de még nem számolták fel. Vezetősége, könyvelője nincs, munkavégzés sem történik, de vannak munkavállalók, akik bejelentve maradtak, és azóta is folyamatos munkaviszonyban vannak a céggel. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben, hogyan kell szja-bevallást készíteni, mivel bérfizetés nincs és a jövedelem-igazolást sem fogják kiadni. Előre is köszönöm a válaszukat, további szép napot kívánok!

Adókiegyenlítés Kérdés

Kérdésem a következő: a 2010., 2011. évben tőkepiaci veszteséget számoltam el, ennek adóját adókegyenlitési keretbe beállitottam.Sajnos a 2012. évi adóbevallásban a 2010. évi keretet nem tudtam teljes egészében kihasználni. A 2013. évi szja-bevallásban a maradvánnyal csökkenthetem-e az adómat? A 2013. évben van tőkepiaci nyereségem, amely fedezetet nyújt az eltüntetésre.

Munkáltatói kamatmentes kölcsön Kérdés

A kölcsön törlesztése havonta történik, a fizetendő szja- és eho-bevallását havonta vagy év végén kell benyújtani, megfizetni?

Hamis szja-bevallással akartak pénzt szerezni Cikk

A Nyugat-dunántúli régióban a NAV közlése szerint idén 12 esetben nyújtottak be hamis szja-bevallást, amelyekben csalók kértek adó-visszatérítést - írja az alon.hu.

Adóbevallás: éjfélig kell postára adni Cikk

Négy és félmillió szja-bevallást vár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ma éjfélig. Az adóhivatal azt javasolja: ne másoljuk a tavalyi évet, amikor 650 ezren késedelmesen adták be bevallásukat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közös költség számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Vadászati engedély továbbközvetítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Egészségügyi kiskönyv és kockázatelemzés

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink