65 találat a(z) román cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőben kérném szakvéleményét. Egy magyar kft. belgiumi céggel szerződést kötött építési terület előkészítési munkáinak elvégzésére Belgium területén. A fizikai munkavállalók a magyar cégnél alkalmazotti jogviszonyban állnak, és kiküldetés keretében végeznek munkát Belgiumban. 44 napon túli kiküldetés esetén milyen formában foglalkoztathatók a munkavállalók külföldi munkavégzés esetén? Amennyiben a munkavállaló nem magyar, hanem román vagy szlovák állampolgár, úgy szükséges-e bármilyen engedély a munkavégzéshez? Köszönöm szépen a válaszát!

Cikk

A romániai adóhatóság eljárást indított a Masterplast romániai leányvállalata ellen, egyben mintegy 700 millió forint értékű jelzálogjogot jegyeztet be a cég ingatlanaira – közölte az építőipari szigetelőanyagokat gyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Cikk

Megkezdte a román garanciaalap (FGA) a károk kifizetését azon ügyfeleknek, akik már benyújtották kárkifizetési kérelmüket. Akik ezt még nem tették meg, már csak július 27-éig (a kárkifizetési kérelem nyomtatványon) nyújthatják be az FGA-hoz azt bármilyen biztosítás – így a kgfb – esetében a befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált díjaikra vonatkozóan. Ugyaneddig az időpontig adhatják be a román Astra Biztosító nem kgfb-s károsultjai is az FGA-nál a kárkifizetési kérelmeiket.

Cikk

Növekvő családi kedvezmények Csehországban és Lengyelországban. Egyszerűsített és rugalmasabb adófizetés Horvátországban és Romániában. Külföldi munkavállalókat érintő módosítások Szerbiában és Szlovéniában. A Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója összefoglalja és kommentálja a közép-kelet-európai térség legfontosabb adóváltozásait.

Cikk

Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (például díj-visszatérítési) igényüket a román garanciaalaphoz. Fontos, hogy a kérelmeknek legkésőbb március 3-áig be kell érkezniük az FGA-hoz, figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Cikk

Vádlottként hallgatta ki pénteken a román legfelsőbb bíróság Victor Ponta volt román miniszterelnököt az úgynevezett Turceni-Rovinari perben, amelyet többek között ellene és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen indított szeptemberben a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Cikk

Vádat emelt Victor Ponta román miniszterelnök ellen csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a politikust többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé.

Cikk

Az Európai Bizottság (EB) előrejelzése szerint a román kormány áfacsökkentő tervei jelentős kiesést okoznak az adóbevételekben – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke szerdán Bukarestben, miután Victor Ponta román miniszterelnökkel tárgyalt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Használt autókereskedás áfakérdései

Nagy Norbert

adószakértő

Pénzmosás elleni szabályzat

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink