20234 találat a(z) rendelet cimkére
3/1969. (II. 19.) MüM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A nappali tagozaton iskolai képzésben résztvevőkkel köthető tanulmányi szerződésekről szóló 6/1968. (VIII. 11.) MM rendelet (a továbbiakban: R) 16. §-ának végrehajtására - a művelődésügyi miniszterrel, a képzésben érdekelt miniszterekkel és az országos hatáskörű szervek vezetőivel, továbbá a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben - az alábbi rendeletet adom ki:
Tanulmányi szerződés a népgazdaságilag fontos és a helyileg különösen nehezen beiskolázható szakmák szakmunkásutánpótlásá...
2/1969. (II. 12.) MüM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelete 126. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben az alábbiakat rendelem:
Az Mt. V. 3. §-a szerint kollektív szerződés kötésére kötelezett vállalatok összevonása vagy a vállalatnak több vállalatra szétválása esetén az új vállalat, illetve vállalatok a szakszervezet vállalati szervével egyetértésben határozzák meg, hogy az új egy...
6/1969. (II. 9.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 21/1967. (XII. 8.) PM rendelet 7. és 8. számú melléklete helyébe az e rendelet mellékletében foglalt rendelkezések lépnek. A mellékletet a Pénzügyi Közlönyben kell közzétenni.
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit az 1969. május 2. napjától teljesített termékszállítások tekintetében kell alkalmazni.
5/1969. (I. 28.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 40/1963. (XII. 28) PM rendelettel módosított 21/1967. (XII. 8.) PM rendelet 4. számú melléklete az e rendelet mellékletében foglaltaknak megfelelően módosul. A mellékletet a Pénzügyi Közlönyben kell közzétenni.
Ez a rendelet 1969. február 1. napjával lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után végzett termékszállítások tekintetében kell alkalmazni.
5/1969. (I. 28.) Korm. rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A gyermekgondozási segélyről szóló 3/1967. (I. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R) 1. §-a helyébe a következő 1. §, illetőleg 1/A. § lép:
"1. § (1) A dolgozó nőt a szülési szabadság lejártát követően a gyermek három éves korának betöltéséig gyermekgondozási segély illeti meg, ha:
a) a szülést közvetlenül megelőző másfél éven belül összesen 12 hónapig munkaviszonyban állt és
b) legalább napi 6 órai munkaidővel dolgozott, továbbá
c) a gyermek gondozása céljából fizetésnélküli szabadságo...
4/1969. (I. 25.) Korm. rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Általános jövedelemadót köteles fizetni - állampolgárságára tekintet nélkül - mindenki, akinek
önálló szellemi tevékenységből;
kisipari, magánkereskedelmi tevékenységből;
az a)-b) pontban fel nem sorolt egyéb tevékenységből (foglalkozásból), vagy jövedelemforrásból van jövedelme.
Ha az (1) bekezdésben megjelölt személy adóköteles tevékenységével (foglalkozásával), jövedelemforrásával kapcsolatban alkalmazottat foglalkoztat, az alkalmazott után is általános jövedelemadót köteles fizetni a ...
4/1969. (I. 25.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 4/1969. (I. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 20. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az R. végrehajtására - annak szövegét is közölve - az alábbiakat rendelem:
Vhr. 1. § (1) Önálló szellemi tevékenység a munkaviszonyon kívül végzett tudományos kutatójellegű, irodalmi, fordítói (műfordítói, átdolgozói), minden művészi, előadói (oktatói), tervezői, szakértői, orvosi, állatorvosi és egyéb más szellemi tevékenység. Az R. alkalmazásában önálló szellemi tevékenység a sz...
3/1969. (I. 24.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendeljük.
A rendelet hatálya kiterjed - az állami gazdaságok kivételével - az állami vállalatokra, trösztökre, a kisipari és háziipari termelőszövetkezetekre, az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetekre, valamint a szövetkezeti vállalatokra (a továbbiakban: vállalat).
Az állami gazdaságok dolgozóinak kedvezményes lakóházépítéseire továbbra is az 1/1967. (V. 12.) MÉM-PM-ÉVM együttes rendelet előírásait kell alkalm...
2/1969. (I. 21.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A számvitel rendjéről szóló 1968. évi 33. törvényerejű rendelet 19. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el.
A 18/1967. (XII. 1.) PM rendelet mellékleteként közzétett ágazati számlakeretek előírásait a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben - a Költségvetési Szervek Kötelező Számlakerete és a Vízgazdálkodás Kötelező Számlakerete kivételével - e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint módosítom.
A 18/1967. (XII. 1.) PM rendelet 13....
1/1969. (I. 15.) MÉM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 9/1967. (XII. 31.) ÉVM rendelet 4. §-a alapján - az építésügyi és városfejlesztési miniszterrel egyetértésben - az alábbiakat rendelem.
E rendelet hatálya az állami gazdaság és erdőgazdaság, a mezőgazdasági termelőszövetkezet, a halászati termelőszövetkezet, a mezőgazdasági szakszövetkezet építőipari tevékenységet folytató részlegeire és ezek építőipari társulásaira (a továbbiakban együtt: mezőgazdasági üzem) terjed ki.
E rendelet végrehajtása szempontjából építési munkahely az építőipari...
1/1969. (I. 15.) KkM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Kereskedelmi Vámtarifáról szóló 48/1967. (XI. 19.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbiakat rendelem:
A 4/1967. (XII. 23.) KkM rendelet 1. §-ában felsorolt országok közé - Pakisztáni Köztársaság után új sorban - a Perui Köztársaságot fel kell venni.
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, a rendeletben foglaltakat az 1968. október 28-a után beérkezett vámáruk vámkezelésénél kell alkalmazni.
1/1969. (I. 15.) MM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A színházak és színházjellegű intézmények egyes művészeti munkaköreiben alkalmazott dolgozók munkaviszonyáról szóló 5/1965. (VII. 16.) MM rendeletet (a továbbiakban: R.) - a Művészeti Szakszervezetek Szövetségével egyetértésben - az alábbiak szerint módosítom:
A R. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"10. § Ha a művészeti dolgozó a határozott idejű szerződés lejártát közvetlenül megelőző április hó 30-án
a) sor- vagy tartalékos katonai szolgálatot teljesít,
b) üzemi baleset követ...
1/1969. (I. 15.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 32/1967. (XII. 19.) PM rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"2. § Az erdőhasználati járulék mértéke a cserakác, gyertyán és hazai nyár kitermelése esetén a kitermelés mennyiségétől függetlenül rögzített, a pénzügyminiszter által megállapított évi összeg, a többi fafajoknál pedig az erdőművelési munkák tartalmát, elszámolását és finanszírozását szabályozó 42/1967. (MÉM É 49.) MÉM utasítás alapján kiszámított erdőfenntartási járulék 60%-a."
Ez a rendelet kihirdetése napján l...
1/1969. (I. 8.) MüM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A pénzügyminiszterrel, az Országos Tervhivatal elnökével és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendelem:
A 13/1967. (X. 27.) MüM rendelet 5. §-a kiegészül a következő (2) bekezdéssel:
"(2) A függetlenített párt- és tömegszervezeti tisztségviselők - az (1) bekezdésben foglaltak szerint - a II. kategória szerinti részesedésre jogosultak."
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit már az 1968. évi részesedési alap elszámolásánál alkalmazni k...
10/1968. (XII. 31.) MM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Kulturális Alap létesítéséről szóló 23/1967. (VIII. 8.) Korm. rendelet 2. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a kulturális járulék fizetését - a pénzügyminiszterrel, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével, valamint az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - az alábbiak szerint szabályozom:
A kulturális járulék alá eső termékeket és szolgáltatásokat, továbbá - a 2. §-ban szabályozott kivételes esetektől eltekintve - a járulék mértékét, esedékességét, a fizetésre kötelez...