20234 találat a(z) rendelet cimkére
26/1969. (VIII. 3.) Korm. rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 106. §-a az alábbi d) ponttal egészül ki és a d) pont e) pontra változik:
"d) a vállalat erre rendelt alapjaiból a dolgozó részére lakásépítés céljára nyújtott támogatásával továbbá ..."
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit a már folyamatban levő munkaügyi vitákra is alkalmazni kell.
3/1969. (VII. 29.) KGM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az érdekelt miniszterekkel, a Szakszervezetek Országos Tanácsával, valamint a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjével, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnökével egyetértésben a következőket rendelem.
A hegesztett szerkezeteket anyaguk, igénybevételük és rendeltetésük szerint osztályokba kell sorolni. Az osztálybasorolás feltételeit a rendelet melléklete tartalmazza.
Ha a megrendelő kiköti, jogszabály vagy egyéb kötelező rendelkezés előírja, hogy az osztálybasorolt munkát ...
5/1969. (VII. 29.) IM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A polgári perrendtartás (Pp.) 84. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:
A költségmentességnek, illetékmentességnek, valamint az illetékfeljegyzési jognak a bírósági eljárásban való alkalmazásáról szóló, a 3/1961. (XI. 25.) IM és az 1/1966. (III. 5.) IM rendelettel módosított 2/1958. (II. 16.) IM rendelet (a továbbiakban: R) 2. §-ának (1) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki:
[A felek kereseti (jövede...
24/1969. (VII. 27.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 4/1960. (II. 4.) Korm. rendelettel módosított s az illetékekre vonatkozó szabályok módosításáról és a díjakról szóló 295/1950. (XII. 23.) MT rendelet 11. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - az egészségügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:
A 11/1966. (VI. 29.) PM rendelet 81. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) Rovar- és rágcsálóirtószerek forgalombahozatali engedélyének illetéke 2500 forint. A meghatározott időre szóló vagy korlátozott érvénnyel kiadot...
23/1969. (VII. 15.) PM-KkM együttes rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A vám- és pénzügyőrségről, valamint a vámjog szabályozásáról szóló 1968. évi 2. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 9/1966. (II. 5.) Korm. rendelet 18. §-ában foglalt felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel egyetértésben az alábbiakat rendeljük:
A 4/1967. (XII. 23.) PM-KkM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A biztosíték készpénz vagy kezesség lehet. A vámhivatal csak készpénz biztosítékot, illetőleg a (4) beke...
21/1969. (VII. 8.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az 1964. évi 13. törvényerejű rendelettel módosított 1950. évi 30. törvényerejű rendelet 8. §-ának (2) bekezdésén alapuló jogkörömben a következőket rendelem.
Devizabelföldi természtes személyek azokat a valutaösszegeket, amelyek szabad felhasználására külön rendelkezéseim alapján jogosultak, a megbízott pénzintézetnél nyitandó devizaszámlára átutalhatják (befizethetik) és a devizaszámlán fennálló követelésük terhére meghatározott jogcímeken kifizetési megbízást adhatnak.
A devizaszámlára v...
22/1969. (VII. 8.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezetek, a szövetkezeti társulások, valamint a mezőgazdasági szakszövetkezetek (a továbbiakban: termelőszövetkezetek) felosztható eredményének megállapítását - a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel és a Magyar Nemzeti Bank elnökével egyetértésben - a következők szerint szabályozom.
A termelőszövetkezetek felosztható eredményét a 36/1968. (XII. 15.) PM rendelet előírásai szerint kell megállapítani,
Az 1. §-ban foglaltak szerint felosztható er...
6/1969. (VI. 29.) KkM-PM együttes rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Kereskedelmi Vámtarifáról szóló 46/1967. (XI. 19.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetértésben az alábbiakat rendeljük:
A vámkontingensek megállapítása, a vámkedvezményes (engedély-jegyes) eljárás keretében behozható áruk meghatározásáról, valamint a Kereskedelmi Vámtarifa egyes vámtételeinek ideiglenes felfüggesztéséről szóló 11/1968. (XII. 21.) KkM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § ...
8/1969. (VI. 12.) BkM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A kereskedelem és a vendéglátás dolgozóinak leltárhiányért való anyagi felelősségéről szóló 2/1968. (I. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a 4/1968. (III. 11.) BkM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 24. § (3) bekezdésére tekintettel - az érintett szervek vezetőivel egyetértésben - a felvásárló vállalatok és szövetkezetek dolgozóinak leltárfelelősségét a következőképpen szabályozom.
A felvásárló vállalatok és szövetkezetek felvásárlást, ...
3/1969. (V. 29.) KPM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Villamosmeghajtású közúti vasúti, elővárosi vasúti, földalatti vasúti, fogaskerekű vasúti motorkocsi és mozdony-, valamint trolibuszvezetők (a továbbiakban: járművezető), továbbá mozgólépcső és sikló kezelők kiképzésére tanfolyamokat az ilyen járművezetőket, mozgólépcső és sikló kezelőket foglalkoztató közforgalmú közlekedési vállalatok szervezhetnek.
A tanfolyamok célja balesetmentes vezetésre képes járművezetők képzése. Ennek érdekében a járművezetőket közlekedési ismeretekre, a jármű bizt...
17/1969. (V. 18.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 42/1967. (X. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - a külkereskedelmi miniszterrel, a munkaügyi miniszterrel, az Országos Tervhivatal elnökével, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével, az érdekelt más miniszterekkel (országos hatáskörű szervek vezetőivel) és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben - a következőket rendelem.
A 34/1968. (XII. 15.) PM rendelettel módosított 11/1967. (XI. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 9. §-ának (4) bekezdé...
16/1969. (V. 18.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az állami vállalatok vállalatfejlesztési alapjáról szóló 47/1967. (XI. 6.) Korm. rendelet 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - az Országos Tervhivatal elnökével, valamint a Magyar Nemzeti Bank elnökével egyetértésben - a 9/ 1967. (XI. 6.) P M rendeletet (a továbbiakban: R.) a következőkkel egészítem ki.
A R. a következő 3/A. §-sal egészül ki:
"3/A. § (1) Az alapnak a nyereségből képzett részét a külkereskedelem ágazatba tartozó valamennyi vállalat - a szövetkezeti külkereskedelmi válla...
18/1969. (V. 18.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 41/1968. (XII. 28.) PM rendelettel módosított és kiegészített 38/1967. (XII. 29.) PM rendelet 6. §-ában meghatározott feltételek mellett a mezőgazdasági nagyüzemet a belföldi ponty értékesítése után kilónként 2,50 Ft árkiegészítés illeti meg,
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezéseit az 1969. május 1-től december 31-ig terjedő időszakban számlázásra kerülő ponty után kell alkalmazni, a jogügylet megkötésének napjára és feltételeire tekintet nélkül.
15/1969. (V. 13.) PM rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az 5/1968. (I. 27.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) mellékletét - az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetértésben - az alábbiak szerint egészítem ki.
A R. mellékletében a jótállási (garanciális) termékek köre és kulcsa az alábbiakkal egészül ki:
Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1969. január 1. napjától kell alkalmazni.
21/1969. (V. 13.) Korm. rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A 43/1968. (XII. 4.) Korm. rendelettel módosított 42/1967. (X. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú mellékletének I. része úgy módosul, hogy az adózás alapjául szolgáló nyereség megosztásánál alkalmazandó bérszorzó az áruforgalmat lebonyolító külkereskedelemben (a szövetkezeti vállalatok nélkül) 0,5.
A R. 1. számú melléklete II. részének bevezető szövege helyébe a következő lép:
"A részesedési alap képzésére szolgáló nyereségrésznek a számításnál figyelembe vett bérköltséghez v...