652 találat a(z) pályázat cimkére

Cikk

2024 májusában 5 milliárd forintos keretösszeggel az 5 ezer fő alatti kistelepülések számára út-, híd-, járda- és kerékpárforgalmilétesítmény-építési és -felújítási pályázatot tett közzé a Miniszterelnökség a Magyar Falu Program keretében. A felkészülési időt követően a pályázatok benyújtására június 12-étől kezdve, kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár felületén keresztül van lehetőség 2024. július 12-ig – írja közleményében a Miniszterelnökség.

Cikk

Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatát. A hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusán.

Cikk

A kormány a futó programokban összesen 200 milliárd forinttal ösztönzi a családokat és cégeket a zöldenergia termelésére és tárolására – áll az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A villamosenergia rendszerszintű tárolási kapacitásának bővítését segítő pályázat 62 milliárd forintos keretösszeggel februárban nyílt meg. A közelmúltban megszülettek a támogatói döntések, amelyek alapján mintegy félszáz ipari energiatároló létesülhet Magyarországon. A nyertes pályázatok együttesen lefedik a kiírásban megcélzott 440 megawatt kapacitást. A támogatott vállalatoknak, szervezeteknek legkésőbb 2026 tavaszáig kell elkészülniük az új berendezések telepítésével, hálózatba kapcsolásával. A program sikeres végrehajtásával két éven belül mintegy hússzorosára nőhet a hazai energiatárolói kapacitás.

Cikk

Mintegy 480 milliárd forint értékű forrást szán az élelmiszeripari fejlesztésekre a gazdasági kormányzat a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében. Az ehhez kapcsolódó, a napokban közzétett pályázatok számos tekintetben a korábbiaknál is kedvezőbb feltételekkel nyújtanak támogatást az érintett piaci szereplőknek – mondta dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az Agroinform.hu közel 400 résztvevővel lezajlott online konferenciáján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Kártérítés és számlázás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Marketingprogram adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink