652 találat a(z) pályázat cimkére

Cikk

Március végéig lehet pályázni Petőfi Sándor és más 19. századi kiemelkedő alkotókhoz köthető kultuszhelyek infrastrukturális fejlesztésére, felújítására, valamint tartalmi megújítására 2 milliárd forint értékben, a Petőfi emlékév keretében – jelentette be Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója pénteken Budapesten.

Cikk

A kormány célja, hogy minél hamarabb, minél több család és háztartás részesülhessen támogatásban, ezért megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Cikk

A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok. A kiírások a gazdasági és társadalmi szempontokból is kiemelkedően fontos digitális kapacitások megerősítését célozzák, többek között a nagy teljesítményű számítástechnika és a mesterséges intelligencia területén – közölte ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Cikk

Az energetikai célok eléréséhez és a zöldebb lakókörnyezet kialakításához idén is segítséget adhat az OTP Bank, ugyanis idén 14. alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz – közölte az OTP Bank pénteken az MTI-vel.

Cikk

Február 7-én indul a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat első szakasza, amely a városi térségekben szállítási tevékenységet vagy gyakori utazásokat igénylő szolgáltatást végző cégeknek, gazdasági társaságoknak, valamint civil szervezeteknek nyújt segítséget elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok beszerzéséhez – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca vasárnapi közleménye szerint.

Cikk

A kormány célja a magyar vállalkozások fejlődésének elősegítése, ezért 15 milliárd forintos keretösszeggel folytatják a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási programot, amelynek második szakaszában az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez – tudatta csütörtökön György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Kártérítés és számlázás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Marketingprogram adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink