242 találat a(z) nyomtatvány cimkére

Új elektronikus ügyintézési szabályok a NAV-nál dohánykiskereskedőknek Cikk

Január 1-jétől kizárólag elektronikus úton nyújthatók be az állami adó- és vámhatósághoz dohánytermék-kiskereskedelemmel összefüggő tevékenységekhez kapcsolódó kérelmek a NAV által rendszeresített nyomtatványokon. Az elektronikus út azon beadványok esetében is megnyílt, melyeket korábban csak papíralapon lehetett benyújtani (például kötetlen formában előterjesztett kérelmek) – hívja fel a figyelmet tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Minden, amit tudni kell a számlák online adatszolgáltatásáról – 3. rész Cikk

Cikksorozatunk harmadik részében a 100 ezer forintot elérő áfatartalmú – 2018. július 1-jétől kötelező adatszolgáltatásával összefüggő – kézi- és a számítástechnikai eszközzel kiállított számlákra vonatkozó eltérő szabályokat ismertetjük.

Ezt fontos tudni a reklámadó-mentességről Cikk

A NAV tájékoztatót adott ki a de minimis támogatásnak minősülő reklámadó-mentességhez kapcsolódó nyilatkozat megjelenéséről.

Nyomtatványforgalmazás: ami változott a szabályozásban, és ami nem Cikk

Már nem kell adatot szolgáltatnia a nyomtatványforgalmazónak az általa értékesített nyomtatványokról – olvasható a NAV közleményében, amelyből az is kiderül, hogy vevőik adatainak hitelességéről továbbra is meg kell győződniük.

Társasház – adószámtörlés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társasház szeretné töröltetni az adószámát. Milyen mód van erre, van-e bármilyen nyomtatvány? Segítségüket előre is köszönöm!

Online pénztárgép Kérdés

Tisztelt Szakértő! Online pénztárgép használata esetén minden nap készül napi pénztár jelentés a gép által. Kérdésem lenne, hogy mivel ezen az szerepel hogy ez "Nem adóügyi bizonylat", ahhoz, hogy a könyvelés szabályszerű legyen, szükséges-e egyéb nyomtatványt tölteni? És ezeket a napi pénztár jelentéseket, esetleg az egyes vagy valamennyi bevételi tételt át kell-e vezetni valamilyen nyomtatványra? Válaszát előre is köszönöm.

Svájc, forrásadó visszaigénylés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar vállalkozás svájci székhelyű részvénytársaságtól osztalékot kapott, melyből az osztalékot fizető 35 százalék forrásadót vont le. A kettős adóegyezmény értelmében a levonható adó mértéke 15 százalék lenne. Milyen módon, hol, milyen nyomtatvánnyal lehet a különbözetet visszaigényelni?

Új nyomtatványmintát tett közzé a NAV Cikk

Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésére szolgáló igazolási kérelemhez nyomtatványmintát tett közzé a NAV.

Meghatalmazásminták a NAV-tól eseti eljárásokhoz Cikk

Az állami adó- és vámhatóság előtti eljárásra szóló eseti meghatalmazásra szolgáló nyomtatványmintákat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Így igazolhatja, ha nem tudja határidőben teljesíteni adózási kötelezettségét Cikk

Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem nyomtatványt tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

CMR Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyomtatványforgalmazó esetén, ha tőle vásárol valaki CMR menetlevelet (amely szigorú számadású nyomtatvány), milyen nyomtatványon kell jelentenie a NAV felé, vagy egyáltalán van-e ilyen kötelezettsége? Bármilyen jelentési kötelezettsége van-e ezzel kapcsolatosan? Köszönettel: OÁ

Szlovák számla áfája, annak elszámolása Kérdés

Az egyéni vállalkozó áfás, közösségi adószámmal rendelkezik. Szlovákiából szerez be anyagot vállalkozásához, a szlovák számla forintban van kiszámolva. Ebben az esetben a számla nettó összege költség, az áfája 20%, azt visszaigényelheti, és hol kell ezt vallani melyik soron, illetve a 1865 mellett a 1865A nyomtatványt is be kell adni?

Új nyomtatvány a NAV-tól az elektronikus ügyintézéshez Cikk

Új nyomtatványt tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az elektronikus iratok fogadásának biztosítására. Az ÁNYK felületen ELLUGY Adatlap elektronikus ügyintézéshez ellenőrzési eljárás során néven elérhető nyomtatvány célja, hogy az adózó az ellenőrzési eljárás során az elektronikus ügyintézéshez szükséges nyilatkozatokat, eljárási cselekményeket és egyéb kötelezettségeket a postai út vagy személyes megjelenés mellőzésével, elektronikus úton tudja teljesíteni a NAV felé.

Útnyilvántartás webáruház esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném a szíves segítségét kérni. Férjemmel 50-50 százalékos tulajdonunkban lévő webáruházat működtetnünk, munkaviszonyos alkalmazottanként bejelentve. Megrendelőink 90 százaléka magánszemély, akik telefonon vagy interneten adják le a megrendeléseiket. Többször is előfordul, hogy nem munkanapra esnek a kiszállítások, mivel a megrendelőknek csak a hétvége felel meg. Kérem, legyen szíves segítsen, hogyan lehet megoldani ilyen esetben az útnyilvántartást, ha szombat-vasárnap történik a kiszállítás? Milyen nyomtatványt kell alkalmazni, hogy az a NAV-ellenőrzés során is megfeleljen? Két kisteherautóval dolgozunk, amelyek gázolaj üzeműek. Ha vissza szeretném igényelni az üzemanyag-beszerzésről, a tárgyieszköz-karbantartásról szóló számlákból az áfát, hogyan kell bizonylatolni, miként járok el helyesen? Válaszát előre is köszönöm szépen!

Kész a nyomtatványtervezet a 2017-es társasági adó bevallásához Cikk

Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 1729-es bevallás és 1729-A adatszolgáltatás nyomtatvány tervezetét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházási költségek utólagos aktiválása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tb-audit és adatvédelem

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Átálányadó és munkaviszony csed, gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs