5335 találat a(z) nav cimkére

Pert vesztett a NAV Cikk

Az LMP másodfokon is megnyerte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen indított pert, így a hivatalnak nyilvánosságra kell hoznia a Horváth András volt adóhatósági munkatárs által kirobbantott botrány után egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat eredményeit.

Könyvelőket gyanúsítanak milliárdos áfacsalással Cikk

Tíz hónapos előkészítő munka eredményeként sikerült azonosítani egy könyvelő-házaspár vezette adóminimalizáló elkövetői kört, akik egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt okoztak a költségvetésnek – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Megszólalt a NAV a kitiltásokról Cikk

Közleményt adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai kitiltásokkal és az azokról megjelent sajtóhírekkel kapcsolatban.

Vizsgáló bizottság elé kerülhet a NAV Cikk

Elegendő aláírást gyűjtött össze az LMP, hogy a parlamentben kezdeményezhesse a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) működését vizsgáló bizottság felállítását - jelentette be Schiffer András, az LMP frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vagyonosodási vizsgálathoz vezető „banánhéjak” Cikk

Könnyen vagyonosodási vizsgálat főszereplőjévé válhatunk, ha világ körüli luxusutazásunk legemlékezetesebb pillanatairól készült fotóinkat közkinccsé tesszük a világhálón. Ha – mondjuk – minimálbérrel bejelentett vállalkozók vagyunk, számíthatunk rá, nem csupán szomszédaink lesznek kíváncsiak arra, miből tellett nekünk erre (is).

Adótartozás: itt van a nagyok listája Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a nagy adótartozással rendelkező nem magánszemélyek listáját.

Házilag átalakított autóban csempészték a cigarettát Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M70-es autóúton egy szlovák rendszámú személyautóban 4000 doboz orosz zárjegyes cigarettára bukkantak, amelyet a járművel együtt a helyszínen lefoglaltak – közölte Facebook oldalán a NAV.

Számlázás: erre ugrik a NAV Cikk

A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete. November 15-étől kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek. A tisztességes vállalkozások a bejelentésnek köszönhetően kisebb valószínűséggel számíthatnak ellenőrzésre.

Megtorpedóznák az internetadót Cikk

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Karbantartási szünet a NAV-nál Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a hatóság honlapján a négynapos munkaszünet alatt néhány szolgáltatás karbantartás miatt szünetel.

Tetten érték a lomizót, durva büntetésre számíthat Cikk

A NAV pénzügyőrei épp tetten érték azt a fémfelvásárlót, aki már 45 tonna engedélyköteles anyagot adott el – közölte facebook oldalán a NAV.

Amit tudni akart a számlázóprogramokról és meg is merte kérdezni Cikk

Nem egyszerű eligazodni a számlázóprogramokkal kapcsolatos szabályokban, ezt tanúsíthatják az Adózónához érkező kérdések is. Ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz beküldött gyakran ismétlődő kérdéseket és a NAV válaszait közöljük.

Várakozás nélkül szeretné megkapni az elvámolt árut? Ezt kell tennie Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatást adott ki az elvámolt termékek kiadásának gyorsításáról, az elektronikus adó- és vámfizetés lehetőségeiről, az úgynevezett EBÜK-ről, a NAV-val szerződött bankok listájáról.

Itt vannak a novemberi üzemanyagárak Cikk

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban novemberben alkalmazható üzemanyagárakat.

Visszajáró különadó: itt van a NAV tájékoztatója Cikk

Mit kell tenniük azoknak, akiknek a legújabb jogszabályok értelmében visszajár a 98 százalékos adó egy része? Mit tehetnek azok, akik már bevallásukban visszaigényelték a sarcot, vagy az adó mértéke miatt pereskednek. Itt van a NAV tájékoztatója.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taoelőleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Épületenergetikai beruházás taokedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végelszámolás során pótbefizetés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink