38 találat a(z) mérlegfőösszeg cimkére
Céltartalék képzésének és felhasználásának szabályai III. rész – Példák Cikk
Háromrészes összeállításunkban összefoglaljuk a céltartalék képzésére, felhasználására vonatkozó szabályokat, megkötéseket. Az első részben a szerződésből várható veszteség, a peres kockázat, a jövőbeni várható költségek, a garanciális kötelezettségek, a devizás finanszírozások által indokolt céltartalékképzésre vonatkozó tudnivalókat, szabályokat ismertettük. A második részben a szükséges céltartalék minél pontosabb meghatározására, illetve az adóalap-módosító hatásra fókuszál. Mostani írásunkban pedig pár példát ismertetünk a korábbi cikkekhez kapcsolódóan.
Nagyot kaszált az MBH Bank 2025 első félévében Cikk
Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank: mérlegfőösszege 12 452 milliárd forint volt a félév végén, az aktív hitelezési tevékenységnek köszönhetően pedig a lakossági bruttó hitelállomány 10%-kal, a vállalati szegmens bruttó hitelállománya 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A bankcsoport az idei első félévben több mint 111 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 16,4% – tette közzé gazdasági adatait az MBH.
Kis- vagy középvállalkozás? Kérdés
Konszolidált beszámoló 2024. évre Kérdés
Mérlegbeszámoló tipusa Kérdés
Sztornószámla előző évi hatása a beszámolóra Kérdés
Éves beszámolókészítési kötelezettség Kérdés
Mit mond a számviteli törvény az anyavállalat konszolidáltbeszámoló-készítési kötelezettségéről? Cikk
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha egy vállalkozás több mint 50 százalék tulajdonrésszel rendelkezik három másik vállalkozásban, akkor a számviteli törvény szerint kapcsolt vállalkozásnak minősülnek-e a tulajdonolt vállalatok, és milyen feltételek esetén szükséges konszolidált beszámolót készítenie az anyavállalatnak? Olvasói kérdésre Kis Gábor a Finacont Kft. számviteli és adótanácsadó szakértője válaszolt.
Milyen esetben választható mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló? Cikk
Az előző évtől eltérően, adott évben 200 millió forint feletti éves árbevételt ért el a társaság. Ebben az esetben egyszerűsített éves beszámoló vagy éves beszámoló választására ad lehetőséget a jogszabály? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.