50 találat a(z) lopás cimkére

Cikk

Tizennégy és fél év fegyházbüntetésre ítéltek el nem jogerősen egy férfit, aki vízszerelőnek kiadva magát – társával együtt – több mint 15 millió forintot tulajdonított el három időskorú otthonából – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Cikk

Az UNION statisztikái szerint 2019 nyarán átlagosan több mint 150 ezer forintba került a biztosítónak egy-egy utasbiztosítással rendelkező károsult ellátása, ráadásul az elmúlt két évben tovább romlott a helyzet. Az UNION Biztosító – amelynek egy átlagos évben több százezer utasbiztosítással rendelkező ügyfele van – 2021 május elejétől idén augusztus 23-áig átlagosan 200 ezer forintnál is többet fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt - olvasható az UNION Biztosító blogcikkében.

Cikk

Amikor az alkalmazott megérkezett a célállomásra a fuvarozott vasáruval, jelentősen kevesebb mennyiséget adott át, mint amennyi elinduláskor volt a rakomány. 750 kilogramm különbözetről van szó, 2000 eurót kell emiatt a vállalkozónak megfizetnie a jegyzőkönyv alapján. Milyen lehetőség van rá, hogy hogy az alkalmazottal meg lehessen téríttetni az okozott kárt? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Cikk

Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat – közölte Némedi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ezredese hétfői online sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink