67 találat a(z) karácsony cimkére

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa-árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

A jövő évi budapesti büdzsé 532 milliárdos főösszegű tervezetét december 17-i ülésén tárgyalja – első és vélhetően nem utolsó körben – a Fővárosi Közgyűlés. Jövőre az ideinél is nagyobb, 64 milliárdos mínusszal számolnak az állami források és elvonások egyenlegeként. Úgy tűnik, a 2026-os év egy tervezhetetlen, sötét ló, de Karácsony bízik abban, hogy a választás váltást és egy új önkormányzati finanszírozási rendszert hoz.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriznek az adventi időszakban.

Cikk

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár. Az országos szintű ellenőrzések a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával, a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok, valamint a Nébih szakembereinek közreműködésével zajlanak. A téli átfogó vizsgálatsorozat az ünnepi időszakhoz kapcsolódó termékekre és célterületekre fókuszál, olvashat a Nébih honlapján.

Cikk

December 24-i zárvatartással és előrehozott béremeléssel készül a JYSK dán kiskereskedelmi lánc az év végére. Az üzletek a JYSK-nél 2018 óta, azaz idén hatodik éve tartanak zárva karácsonykor országszerte. Az áruházi munkatársaknak pedig 2023. december elsejétől átlagosan 20 százalékkal emelkedik majd a fizetésük. 2022 januárja óta összességében a JYSK-áruházakban dolgozók bére átlagosan 45 százalékkal nőtt. A JYSK-nek Magyarországon a retail üzletágban több mint 800 aktív munkavállalója van és az üzletnyitások is folyamatosak: 2023 decemberében még további két új áruház nyílik meg, de folyamatosan újulnak meg a meglévő üzletek is – derül ki a dán kiskereskedelmi áruházlánc sajtóközleményéből.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt: 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, tippet oszt meg közösségi médiafelületein; ezzel indítja el a jegybank a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást, hitelfelvételt és digitális biztonságot támogató idei kampányát – írja honlapján az MNB.

Cikk

A karácsonyi szezon nagyobb figyelmet, óvatosságot követel az ünneplőktől, hiszen a karácsonyfák és adventi koszorúk fokozott tűzveszélyt jelentenek, a karácsonyfatűz gyorsan pusztít, a lángok a pár perc alatt leégő fáról a lakás többi részére is átterjedhetnek – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu online biztosításközvetítő az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken.

Cikk

Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy idejében tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható. A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – a MÁV-START, Volánbusz, és a MÁV-HÉV – az ünnepekhez igazították a járatok közlekedési rendjét.

Cikk

Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején, olvasható a BKK honlapján. December 22-én és 23-án, csütörtökön és pénteken az iskolaszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai

Cikk

A karácsonyi vacsorák, rendezvények időszakát éljük. Ilyenkor az alkoholfogyasztás megengedett, a kollégák kötetlenebb stílusú beszélgetést folytatnak egymással, a munkáltató pulykapénzt, bónuszt osztogat, igazi jókedvvel búcsúztatható az óév. Biztosan így van ez minden esetben? És mi a helyzet egy ittasan kiabáló, zaklató, netán másokat lehányó munkatárssal vagy azzal, aki verekedést kezdeményez, és eltöri a kollégája kezét, esetleg kárt okoz az étterem berendezésében? Az itt elszenvedett baleset munkabalesetnek minősül?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink