509 találat a(z) kölcsön cimkére

Kérdés

Egy cég magánszemélytől (aki nem tagja a cégnek) kapott kölcsönt, a kölcsönszerződésben kamat volt kikötve, azonban a visszafizetéskor a magánszemély elengedte a cég részére a kamatot. Így a kölcsön teljes összege visszafizetésre került kamat nélkül. Kérdésem az, hogy ebben az esetben milyen adó- vagy illetékfizetési kötelezettség terheli a céget és a magánszemélyt?

Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Kérdésünk az, hogy amennyiben egy társaság 2010-ben kölcsönt ad egy másik társaságnak, amiből azóta sem fizetett vissza semmit, és nincs rá esély sem, hogy bármi befolyik a kölcsönköveteléssel szemben a jövőben, a követelést nyilvántartó társaság jogosult-e utólag a követelés leírásának 100 %-át 2015-ben, a társasági adóalapja terhére elszámolni (olyan módon hogy nem növeli az adó alapját)? Vagy kizárólag 2015-től évente 20 %-ot számolhat el az adóalap terhére? Értelmezésünk szerint a kölcsön 2011-ben válik éven túlivá, így ettől az évtől lett volna lehetősége a társaságnak évi 20 %-ot elszámolni a társasági adóalap terhére, azonban ezt nem tette meg. Kérdésünk, hogy társasági adóban ilyen esetben lehet-e a – példánál maradva 2015-ben – egyben elszámolni az adóalap terhére a behajthatatlan követelést? Sajnos van ilyen vevőkövetelésünk is, változtat a dolgon, ha vevőkövetelésről szól a kérdés kölcsön helyett? Segítségét előre is köszönjük.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy alapítvány végelszámolással megszűnne, mivel tevékenységet évek óta nem folytat. A könyvelésben magánszemélytől származó kölcsön szerepel, mely a korábbi működést finanszírozta. Az alapítvány a kölcsönt visszafizetni nem tudja, de a kölcsönbe adó nem is kéri a kölcsön visszafizetését. Kérdésem, hogy át lehet-e minősíteni az adott kölcsönt adománnyá, és milyen adójogi következményekkel kell számolni ez esetben? Milyen esetleges más lehetőségek vannak a kölcsön megszüntetésére? Megszüntethető-e végelszámolással az alapítvány úgy, hogy a kölcsöntartozását nem fizeti vissza? Tisztelettel várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. kapott kölcsönt ügyvezetőtől, amely nem tag a cégben. A kölcsön kamatmentes. Esetleg van olyan előírás, amely magánszemélynek vagy akár kft.-nek adó-, illetve járulékfizetéssel járna? Köszönöm szépen.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban az esetben, ha egy külső magánszemély kölcsönt ad egy szociális szövetkezetnek, de le is mond róla, akkor a kapott összeg után a szociális szövetkezetet terheli-e illetékfizetési, illetve bejelentési kötelezettség? Köszönöm mielőbbi válaszát! üdvözlettel: Cs. Éva

Kérdés

A társaság ingatlant vásárolt, melyhez a külföldi illetékességű tag adott hosszú lejáratra kölcsönt euróban. Kérdésünk, hogy ezt a kölcsönt, az év végi euró árfolyamon át kell-e értékelni? A társaságnak 2014-ben bevétele nem volt, ez az összeg jelentős veszteséget okozna, ha el kell számolni. Kérem segítségüket, hogy válaszukat szíveskedjenek még a mérleg bevallás előtt elküldeni.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy gazdasági társaság kölcsönt nyújt egy független magánszemélynek. Jól gondoljuk-e, hogy abban az esetben nem keletkezik kamatkedvezményből származó jövedelem a magánszemélynél, ha a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék mértékben állapítják meg a kamatot?! Mi lenne a helyzet akkor, ha a rögzített kamat kevesebb lenne, mint a jegybanki kamat plusz 5 százalék? Ez esetben a kifizetőnek kell az adót megállapítani, bevallani és megfizetni? Mivel független magánszemélyről van szó, ezért a jövedelem 1,19-szerese után 16 százalék szja és 27 százalék eho lenne az adó? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Eltérő véleményeket olvastam a következőkkel kapcsolatban, ezért szeretném a segítségüket kérni: Egy egyszemélyes kft. a tulajdonosnak tartós kölcsönt adott (7 évre) a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék kamattal. A visszafizetés ideje nincs meghatározva, azt bármikor törlesztheti a 7 év alatt. Az esedékes kamatot mindig év végén fizeti meg. A kölcsön után értékvesztést számoltunk el, arányosan az adott időszakra, mivel bizonytalan a kölcsön visszafizetése. Ez az értékvesztés egyéb ráfordítás-e, és növeli-e a taoalapot? Tisztelettel: Léderer Györgyné

Kérdés

A fenti címen korábban feltett kérdésre adott válasz alapján felmerült kérdések: A kifizetőnek mikor kell az adót levonni? A részletek visszafizetésekor (nem tudjuk a tőkét és kamatot a részleteknél elkülöníteni), vagy év végén egy összegben? 14 százalékos ehót is le kell vonni? Továbbá: a társaságnak van-e a kifizetett kamattal kapcsolatban adóalap-növelő vagy -csökkentő tétele?

Kérdés

Az 1. számú cég ingatlanbővítésre kölcsönt kapott a 2. számú cégtől, a kölcsönt előreláthatólag nem tudja záros határidőn belül visszafizetni. Az 1. számú cég tulajdonában lévő eszközt (egy gépet) felajánlott a 2. számú cégnek 22 millió forint értékben. Ezt a 2. számú cég elfogadja. Az 1. számú cég tárgyi mentes, a 2. számú cég "normál" áfás. Kérdésem: milyen áfa- és illetékvonzata van az eszközátadásnak?

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) között létrejött szerződés alapján az MNB az OBA részére likviditási kölcsönt nyújt annak érdekében, hogy az OBA 20 munkanapon belül kártalaníthassa a DRB Bankcsoport Bankjainak érintett betéteseit.

Kérdés

Tisztelt Hölgyem / Uram! Gazdasági társaságok között szerződés keretében kölcsönkövetelés, illetve kötelezettség áll fenn. Ennek állománya 1 millió forint. Év végén a jogosult elengedi a kötelezett felé követelését. Az "ajándékozás" tényét be kell jelenteni a NAV felé, függetlenül attól, hogy illetékmentes az ügylet? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó magánszemélytől kapott kölcsönt, amely után kamatot fizetne. A kamatot lehetséges a jegybanki alapkamat alapján számolni? A kölcsönadó a kapott kamat után hogyan adózik? Köszönöm a segítséget.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink