1142 találat a(z) külföld-rss cimkére

Cikk

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy új vízumprogramot vezet be, amely révén a külföldi befektetők egy 5 millió dollárért (1,9 milliárd forint) megvásárolható, úgynevezett "aranykártya" segítségével juthatnának közelebb az állampolgársághoz.

Cikk

Januárban hat hónapja a legmagasabbra, 2,5 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció elsősorban az energiaárak emelkedésének köszönhetően az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint.

Cikk

Ha a fogyasztói hitelmegállapodásoknál a bank nem tarja be a tájékoztatási kötelezettségét, megfosztható a kamatokhoz való jogától. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha e kötelezettség megsértésének egyedi súlyossága, valamint az abból a fogyasztóra nézve eredő következmények az adott esettől függően változhatnak, olvasható az EUB honlapján az Európai Unió Bírósága C-472/23. számú ügyben hozott ítéletében.

Cikk

Tizenhárom embert vettek őrizetbe a hatóságok 35 ezer tonna veszélyes hulladék illegális elhelyezése miatt csütörtökön, a bűnözők legalább 4 millió euró haszonra tettek szert azzal, hogy Olaszországból, Szlovéniából és Németországból származó orvosi és veszélyes hulladékot helyeztek el Horvátországban – közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, tájékoztatott az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Alanyi mentes egyéni vállalkozó

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink