45 találat a(z) jelentés cimkére

Kérdés

Tisztelt Hölgyem/Uram! A CbCR bejelentési kötelezettséggel kapcsolatban szeretnék egy rövid kérdést feltenni. 2017. december 31-éig kellett bejelentést tenni az adóhatóság felé a 2016-os, valamint a 2017-es pénzügyi évére vonatkozóan. Ezt meg is tettük, és csupán arról kellett nyilatkoznunk, hogy ki az a szervezet, aki a CbCR jelentést el fogja készíteni. Cégünket – leányvállalatként – az anyavállalat nem kötelezte a jelentés elkészítésére, hanem az anyavállalat tette ezt meg az összes – konszolidációjába bevont – leányvállalatára tekintettel. A kérdés arra vonatkozik, hogy ezt a bejelentést idén a 2018-as pénzügyi év vonatkozásában is meg kell-e tennünk? Megítélésem szerint nem kell idén is nyilatkoznunk, mert a tavalyi évhez képest nem következett be semmilyen változás fentiek tekintetében, a CbCR jelentést ugyanaz a jogi személy adja be az idei évre vonatkozóan is. Szíves válaszukat előre is köszönöm, Üdvözlettel: György Krisztina

Kérdés

Egy vállalkozásnak van több visszatérő ügyfele. Többször értékesít számukra. Az egyedi számlák áfatartalma 100 ezer forint alatti. Az elektronikus számlázás esetén a 100 ezer forintos értékhatárt 2018. július 1-jétől kell figyelni? Ha átlépi a 100 ezer forintos értékhatárt például az 5. számlával, akkor a többi négyet is rögzíteni kell az 5. számla dátumával? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Szeretném kérdezni, hogy ha egyéni vállalkozó online számlázóprogrammal állít ki számlát, tehát látja a NAV a 100 ezer forint feletti áfatartalmú számláit, akkor is kell az áfabevallásban az M lapon jelenteni számlánként?

Cikk

Az MNB ma közzétett határozatában 2,5 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti székhelyű SET GROUP Nyrt.-t, mivel a kibocsátó a 2016. évre és 2017. első félévre vonatkozó jelentése részét képező összevont (konszolidált) beszámolóját nem a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal állította össze. A jegybank emellett – a 2017. évről szóló éves jelentéseket érintő kisebb hiányosságok miatt – a tájékoztatási előírások fokozott betartására figyelmeztette az ERSTE BANK HUNGARY Zrt.-t, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt-t., valamint a KONZUM Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-t is.

Cikk

Megjelent a RASFF 2016-os jelentése az EU élelmiszerbiztonsági helyzetéről. Az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében közzétett csaknem háromezer bejelentés kevesebb mint 1%-a érintett magyar előállítású terméket 2016-ban. A 141 hazai vonatkozású ügy főként különleges táplálkozási célú élelmiszerekre, étrend-kiegészítőkre, gabona- és pékáru termékekre vonatkozott – írja a Nébih.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyesületünk alanyi adómentes az áfa szempontjából. Kérdésem, hogy nekünk is van jelentési kötelezettségünk a 100 ezer forintos adót meghaladó számlákra? Ha igen, milyen módon?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az új civil törvény 46. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közhasznú nonprofit kft a közhasznúsági jelentését a beszámolóval azonos módon letétbe helyezi és közzéteszi. Az elektronikus elküldésre rendelkezésre álló beszámolónál nincs lehetőség a közhasznúsági jelentés csatolására. Kérdésem: hogyan kell megoldani a közhasznúsági jelentés letétbehelyezését és a közzétételét. Válaszukat várom és köszönöm.

Cikk

Az adózók a tavalyi évre összességében 7686 milliárd forint jövedelmet vallottak be, melynek adóvonzata 134 milliárd forinttal több az előző évinél. A minimálbéren foglalkoztatottak száma jelentősen csökkent, az összevont jövedelmek átlagos adóterhe kissé mérséklődött. Az adófizetésre kötelezettek száma és azoké, akik egyetlen adókedvezményt sem vettek igénybe, jelentősen nőtt – többek között ez derült ki Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavalyi adóstatisztikájából.

Cikk

A feketegazdaság fehérítése érdekében tett intézkedések következtében feltárt adókülönbözet 2007 első félévében 101 milliárd forint volt, szemben a 2006. év egészében feltárt 90 milliárd forinttal - közölte kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány részére készített, a feketegazdaság visszaszorításáról szóló jelentésének keretében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink