Megint többet adóztunk, sokkal Cikk
Mintegy 665 milliárd forinttal több adóbevételt könyvelhetett el a költségvetés az előző év első tizenegy hónapjához viszonyítva – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Mintegy 665 milliárd forinttal több adóbevételt könyvelhetett el a költségvetés az előző év első tizenegy hónapjához viszonyítva – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Változnak a bérfőzésre vonatkozó szabályok – emlékeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye.
A kereskedelmi gázolaj felhasználásához kapcsolódó adókedvezmény mértékének csökkenésére hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye.
Összesen 46 törvényt módosítana, illetve új jogszabályt fogadna el az Országgyűlés tavaszi ülésszaka a Ház elnökének benyújtott törvényalkotási program szerint.
Egy kft. interneten keresztül autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozik. Szeretne kenőolajakat is forgalmazni. Azt olvastam, hogy ehhez külön engedély nem kell, és speciális „jövedéki adózás” sem kapcsolódik hozzá, amennyiben végfelhasználók részére értékesít. Szeretném megkérdezni, hogy helyesek-e a fenti információk, illetve van-e még valami tudnivaló ezzel kapcsolatban? Köszönettel: Vágner Emília
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei kéthetes akciósorozatot zártak a napokban Békés megyében. A közúti ellenőrzések alkalmával összesen 951 járművet vizsgáltak át, 101 esetben indítottak eljárást és megközelítőleg 27,5 millió forint bírságot szabtak ki.
Tisztelt Szakértő! Magyarországi kft. Olaszországból hozna be folyó, illetve palackozott borokat, és azokat kiskereskedőként boltban/üzletben értékesítené. Kérdéseim: Ebben az esetben milyen engedélyekre van szükség? Milyen áfa adózása van? Milyen az egyéb adózása? Illetve hogyan működik a jövedéki rendszer? Megtisztelő segítségét előre is köszönöm!
Kereskedelmi gázolaj jövedéki adójának visszaigénylésével kapcsolatban kérdezném, hogy a visszaigénylési jog 12 hónapon belüli érvényesítése akkor is lehetséges, ha a nyilvántartásba vétel 6 hónappal ezelőtt történt, de a gépjármű már 10 hónapja is az adott társaság tulajdonában volt, üzemanyagkártyával, kilométeróra-állás feljegyzése mellett tankoltak? Úgy értem, hogy csak a vámhatósági nyilvántartásba vételt követően tankolt üzemanyag vonatkozásában lehet visszaigényelni a jövedéki adót, vagy a nyilvántartásba vételt követően ugyan, de visszamenőlegesen, a nyilvántartásba vételt megelőző tankolásokra is (természetesen maximum a visszaigénylés időpontját megelőző 12 hónapig)? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Szakértő! Három kérdésben szeretném álláspontját megismerni, az első a következő: Egy étteremben különleges alkoholtartalmú italt állítanak ki dekorációs céllal oly módon, hogy az üveg mellett félig teli poharat helyeznek el, mintha épp fogyasztaná valaki. Az üveg távoli országból származik, jövedéki matrica nincs rajta, magyar kereskedelmi forgalomban – tudomásunk szerint – nem kapható. Az üvegből senki sem fogyaszt és fogyaszthat, természetesen és nem is kapható ilyen ital az üzletben. Nekünk (mint könyvelőknek) ezzel problémánk van, mégpedig olyan, hogy véleményünk szerint nem zárjegyes termék egyáltalán nem szerepelhet semmilyen jogcímen sem az étteremben. Kérem, legyen kedves megadni álláspontját arról, hogy vonhat-e maga után jövedéki vagy más hasonló bírságot a fenti kiállított darab? A másik problémánk ezzel kapcsolatban az, hogy, ha szeretnének árulni is a kiállított italból, akkor az miképpen oldható meg úgy, hogy ne legyen törvénysértő? Tudomásunk szerint a távoli forgalmazó ország nem használ sem zárjegyet, sem a jövedéki adó fogalmát, tehát unión kívüli harmadik országról van szó. Nem kívánnak kereskedelmi mennyiséget értékesíteni a tervek szerint. Utolsó kérdésem az lenne, hogy egy étterem (üzlet) köteles-e az általa forgalmazott szeszes és nem szeszes italok beszerzéseiről a számláinak másolatát az üzletben tartani, vagy elegendő, ha a jövedéki vagy adóellenőrzés során arra hivatkozik, hogy az iratok őrzési helyén találhatók a bizonylatok? Válaszát köszönöm.
A szenátus után a bukaresti képviselőház is megszavazta csütörtökön az új adótörvényt, amelynek értelmében jövőre 20 százalékra, 2017-ben pedig 19 százalékra csökken az általános forgalmi adó Romániában a jelenlegi 24 százalékról.
Spanyolországban idén az eddig várt 2,5 százalék helyett 3,1 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közétett jelentésében.
dr. Tuczai Dóra
LL.M. (Berlin) ügyvéd
budlegal Ügyvédi Társulás tagja
Winkler Róbert
nyugdíjszakértő
Dr. Magyar Attila
ügyvéd
Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől