138 találat a(z) fiktív számla cimkére

Cikk

Országos kiterjedésű akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a bűnszervezetet, amely több mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival karöltve, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen, amelynek tagjai adókijátszási céllal hoztak létre egy okostelefonok kereskedelmével foglalkozó fiktív céghálózatot – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Alkoholtartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Cikk

Különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt kezdeményezi a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy érdekképviseleti szerv két elnökségi tagjának letartóztatását egy folyamatban lévő nyomozásban – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel. Az Audi Hungaria Zrt. megerősítette, hogy az érintett szervezet az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) – olvasható a közleményben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink