hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fiktív számlák kiállításával vádolnak egy bűnszervezetet

  • MTI

A gyanú szerint fiktív számlákat kiállító bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta két férfi és két nő letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a 2020. óta tevékenykedő bűnszervezet egy több szintű céghálót működtetett annak érdekében, hogy a hozzájuk forduló több mint ötven vállalkozásnak „fiktív számlák kiállításával segítséget nyújtsanak a költségvetés megkárosításában”.

A bűncselekmények leplezése érdekében bankszámlákat nyitottak, ahová a valótlan számlák ellenértékét átutalták, majd az ezért járó jutalék levonását követően készpénzben visszajuttatták azt a megrendelőknek. A gyanúsítottak az eddigi felderítések szerint az állami költségvetésnek „áfa adónemben” csaknem 850 millió forint kárt okoztak.

A főügyészség a szökés-elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását – tudatta a szóvivő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alvállalkozó egyéni vállalkozó és munkaviszony

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fiatalkorú családtag beállna dolgozni

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink