Fiktív számlákkal kétmilliárd forint áfát csaltak el Cikk
Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat Tatabányán egy társaság ellen.
Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat Tatabányán egy társaság ellen.
Nagyszabású, hazai és külföldi társhatóságokkal közös akcióban számolta fel Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a fiktív számlák kiállítására szakosodott dunántúli céghálózatot, amely több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára hat embert tartóztattak le a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy Európára kiterjedő céghálózat tagjaiként fiktív számlákkal, közel egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Tisztelt Szakértő! Egyesületünk szerződött egy egyéni vállalkozóval, akit szerződéskötéskor ellenőriztünk: vállalkozása működő volt. A mai napon, egy szúrópróbaszerű ellenőrzéskor vált ismertté, hogy 2018. december hónapban megszűnt a vállalkozás. A vállalkozó a megszűnés időpontjától a mai nappal bezárólag több számlát állított ki az egyesület felé, amelyeket befogadtunk és kifizettünk. A számlák mögött valódi, tényleges, igazolható teljesítés van (edzői feladatokat látott el a vállalkozó). A szerződést a fenti tényre hivatkozással a mai nappal megszüntettük. Kérdésem, hogy a már befogadott számlákkal kapcsolatosan mi a teendője az egyesületnek? Egy későbbi adóhatósági ellenőrzés esetén várható-e elmarasztalás, bírság a befogadott számlák következtében? Válaszát előre is köszönöm!
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákat állított ki a megrendelőknek, adófizetési kötelezettségük csökkentéséért – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Fiktív számlázásra használta föl több tucat horvát parlamenti képviselő személyes adatát egy fiumei (Rijeka) cég – közölte a helyi sajtó szerdán.
Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölték a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői szerdán, sajtótájékoztatón Pécsen.
Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét – közölte ma a Fővárosi Főügyészség.
A Tatabányai Törvényszék adócsalásért jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt egy kereskedőt, aki háztartási gépek áfájának eltitkolásával 300 milliós kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Áfaellenőrzés során derült ki, hogy egy jutalékszámlát nem a kft.-nek, hanem az ügyvezetőjének kellett volna kiállítania. Az áfát korábban a kft. megfizette. Sztornózhatja-e a kft. a számlát? – kérdezte olvasónk. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Tisztelt Szakértő! Egy kft.-nél a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés során áfa adónemben a 2016. évre vonatkozóan a vizsgálat egy kibocsátott számláról megállapította, hogy nem a kft.-nek kellett volna kiállítania a jutalékszámlát, hanem a kft. ügyvezetőjének, aki áfás magánszemély és magánszemély minőségében végezte el a feladatot. A kft. annak idején bevallotta és megfizette a számla áfáját. A 2018 elején kézhez kapott NAV-os határozat alapján a kft. sztornózni szeretné a fiktívnek minősített számlát, az áfás magánszemély pedig kiállítaná a vevőnek visszamenőleges teljesítésre vonatkozóan a helyes számláját. Legyenek szívesek tájékoztatni, hogy megteheti-e a számla sztornózását a kft., és terheli-e tájékoztatási kötelezettség a számla sztornózása előtti a volt vevőjével szemben, valamint hogy hogyan, milyen módon kell eljuttatnia részükre a sztornó számlát. Mielőbbi válaszukat nagyon köszönjük!
Két bűnszervezet és egy bűnszövetség ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A gyanúsítottak majd kilencmilliárd forint értékű, műanyagtermékek alapanyagául szolgáló granulátumról állítottak ki fiktív számlát, a bűncselekményből származó pénz egy részét tisztára mosták.
Őrző-védő cégek vezetői ellen javasolnak vádemelést a NAV pénzügyi nyomozói. A cégláncolat több mint hatszázmillió forint kárt okozott az államnak, nemcsak az adót, hanem a dolgozók után fizetendő járulékot is elcsalták.
Jellemzően borral kereskedtek és fuvarozással foglalkoztak azok a gazdasági társaságok, amelyek a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a mintegy kettőszázmillió forint kárt okozó bűnszervezetet felszámolták és vádemelést javasolnak velük szemben.
Több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat az a bűnszervezet, amelyet az állami adóhatóság dél-alföldi pénzügyi nyomozói és Bács-Kiskun megyei revizorai felszámoltak. A bűnszervezet vezetőit és tagjait őrizetbe vették – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatla (NAV).
Czeglédi Bernadett
munkajogi és társadalombiztosítási szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől