Törvényjavaslat az önkényes lakásfoglalókkal szembeni fellépésről Cikk
Az önkényes lakásfoglalókkal szembeni fellépésről szóló törvényjavaslatot nyújtott be Novák Előd az Országgyűlés elé.
Az önkényes lakásfoglalókkal szembeni fellépésről szóló törvényjavaslatot nyújtott be Novák Előd az Országgyűlés elé.
Huszonkét személy, köztük négy hivatalban lévő kormánypárti képviselő ellen is vádat emelt csütörtökön az Európai Ügyészség az uniós agrártámogatásokat érintő görögországi botrány ügyében – közölte az MTI.
Egyre több fogyasztó fordul a kamarai hálózat által működtetett Békéltető Testületekhez, amelyek az idén az első fél évben 6102 ügyet zártak le, a tavalyinál 6 százalékkal többet. A fogyasztók leggyakrabban a lábbelik, valamint a közlekedés miatt kezdeményeztek eljárást az idén – írta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Négy új kartelleljárást indított 2026-ban, így jelenleg összesen 21 kartellügyet vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH az Integritás Hatóságtól kapott minden jelzést megvizsgált, és döntő többségükben eljárásokat indított.
A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre – közölte Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) az MTI érdeklődésére. Azokkal a plug-in-hibridekkel, amelyeknek a november 30-ai határidőig nem cserélik fehérre a rendszámát, másnap már nem lehet közlekedni.
Felpörögtek a nyomozások az MNB-ügy körül, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai szerdán és csütörtökön 17 jogi személynél intézkedtek és több mint 10 terabájt adatot, valamint rengeteg egyéb dokumentumot foglaltak le – közölték a két hatóság munkatársai péntek reggel tartott háttérbeszélgetésükön, írja a telex.hu.
A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint sérti a jogbiztonságot a devizahiteles végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat – közölte az MTI.
A regisztrációs adóigazgatási eljárás általános szabályairól szóló információs füzetet tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026. január 21-én.
Frissítette eljárási illetékeivel, illetve az illetékek törlésével kapcsolatos információs füzeteit a NAV.
Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekord összegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt – írja honlapján a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Coca-Cola két magyarországi leányvállalatával szemben indított versenyfelügyeleti eljárását. Az eljárás eredményeként a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalta, hogy módosítja a vendéglátóágazati (HORECA) partnereivel kapcsolatban alkalmazott mintaszerződéseit, melyeket tisztázó rendelkezésekkel egészít ki. A vállalkozás emellett belső képzésekkel fogja biztosítani a módosításoknak és az általános versenyjogi szabályoknak való megfelelést. A vállalások jelentősen növelhetik a versenyt az érintett piacokon – írja honlapján a GVH.
A Szupermenta programban 13 horgásztavat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzéseken azonnali hatósági intézkedést indokoló problémát nem tártak fel. Ugyanakkor egy horgásztó üzemeltetője nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, emiatt a hatóság eljárást indított az ügyben. További két horgásztó vezetőjét a halgazdálkodási terv teljesítésére szólították fel az Állami Halőri Szolgálat felügyelői. A hatósági ellenőrzés tapasztalatai és a vendéghorgász szempontú kérdőíves felmérés alapján végül két horgásztó érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést – írja honlapján a Nébih.
Megvizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piactere, a Wish teljesítette-e a 2023-ban tett vállalásait. A kaliforniai központú platform üzemeltetői a korábbi versenyfelügyeleti eljárás során komplex jóvátételi csomagot ajánlottak fel, többek között mintegy 100-150 ezer magyar vásárló pénzügyi kompenzálását vállalták, hogy elkerülhessék a bírságot. Most kiderül mit teljesítettek ezekből.
Mi a szabályos munkáltatói eljárás abban az esetben, ha a munkavállaló szóban felmondott, majd ismeretlen helyre távozott? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől