88 találat a(z) ekáerszám cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, legyen szíves az alábbi ügyben állásfoglalást adni: Egy virág-nagykereskedelemmel foglalkozó kft. vágott virágot hoz be Hollandiából saját útdíjköteles tehergépkocsijával. Az áruit a szigetszentmiklósi (bejelentett telephelyre), a nagybani virágpiacra szállítja, az ekáer-bejelentést megteszi, Hollandia és Szigetszentmiklós viszonylatában, több felrakodási címről egy átvételi címre. A kérdésem a következőképpen szólna: ha a fent említet autó, amely az árut hozza, útközben megáll Győrnél, és ott lead valamennyit a már Szigetszentmiklósig bejelentett virágból egy vagy több vásárlójának, a vásárló már rendelkezik a leadáskor egy forintos megrendelővel, a leadott áru értéke nem éri el sem a súly-, sem az értékhatárt vásárlóként (a vágott virág most még nem kockázatos termék, így 2500 kilogrammig és 5 millió forintig nem kell bejelenteni), a 5/2015-ös számú NGM rendelet 15. § 4-6. bekezdése értelmében kell-e külön ekáerszámot kérni, vagy csak elég az egy ekáerszám, amit a az induláskor kértem? Ha nem kell új ekáerszámot kérni, és tegyük fel, adok le virágot Győrben, és engem ellenőriznek Szigetszentmiklóson, és ott nem egyezik a mennyiség a számlával, mert leadtam belőle Győrben, akkor jár ez e valamilyen következménnyel? Vagy az 5/2015-ös MNG számú rendelet 6. bekezdés b) pontja esetében kell eljárni, és minden átvételi címet be kell külön-külön jelenteni?

Cikk

Az ekáert szabályozó rendelet új szakaszai lépnek hatályba június elsejétől, az új szabályoknak megfelelően változni fog a felhasználói felület is – olvasható a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság honlapján.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ekáer csoportjának munkatársai egy öt tonna (mintegy 80 ezer darab) tojást szállító teherautót ellenőriztek Rajka térségében. A szállítmány ekáerszámmal nem rendelkezett, ráadásul a címzett magyar cég már 2009-ben megszűnt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Növénytermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó aratáskor a földekről a telephelyre külső céggel szállíttatja be a terményt. Kell-e ekáerszámot kérni az autókra? Köszönettel várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, az alábbi kérdésben állásfoglalását: egyéni vállakozó, nem áfakörös kockázatos termékkel, nevezetesen gyümölcs-kiskereskedelemmel foglalkozik. A szállítóeszköze 3,5 tonna alatti. Az lenne a kérdésem, hogy ha a kereskedő elmegy az áfakörös őstermelő ültetvényéről ládázott cseresznyét vásárol, amit azután nem a saját telephelyére, hanem a nagybani piacra visz, és ott értékesít, kell-e ekáerszámot kérni? Ha igen, kinek kell kérni? (A cseresznyét ugyan megrendeli, de nem tudja előre, hogy mennyit kap aznap. A nagybani piacon nem tudja, hogy kinek fogja eladni, nincs megrendelés, nincs a nagybani piacon fix helye.) Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: cibolya

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Válaszát megkaptam, de bizonyára nem egyértelműen fogalmaztam ezért írok ismét. Az a problémánk, hogy egy nagy cég, sok-sok boltjába szállítunk kockázatos élelmiszert, és nem tudjuk eldönteni, ki számít címzettnek: a boltok külön-külön vagy a nagy cég?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem arra vonatkozna, hogy az ekáerszám igénylésekor kötelező-e az áru értékét feltüntetni, mert a bejelentő felületen nem jelzi hibaként, ha azt üresen hagyjuk? Ha pedig mégis kötelező, de mégsem tettük meg az érték bejelentését, milyen következményekkel járhat, illetve utólag módosítható-e valamiképpen úgy, mint egy adóbevallás önellenőrzése? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Június 1-jétől egy gépkocsival, egy címzettnek, több kirakodási címre történő szállítás esetén egy ekáerszámot kell igényelni, belföld-belföld viszonylatban valamennyi címet jelenteni kell. Kockázatos élelmiszerek szállításáról van szó: hogyan kell figyelni a mentességi súlyhatárt, értéket: az összes kirakodási címet együtt vagy címenként külön-külön?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy EU-tagországból anyagok érkeznek hozzánk (alapanyag, csomagolóanyag), melyekből kész termékeket állítunk elő (az alapanyagot a csomagolóanyagba csomagoljuk), bércsomagolást végzünk. A bércsomagolás által előállított készterméket egy magyarországi cégnek szállítjuk el. Mi ennek a magyar cégnek csak a bércsomagolásról állítunk ki számlát, áfakötelesen. E bércsomagolt késztermékek szállításához kell-e a mi cégünknek ekáerszámot igényelni? Köszönöm a válaszát.

Cikk

Az érintett gazdálkodói kör észrevételei alapján 2015. április 1-jétől egyszerűsödött az elektronikus közúri áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer). Mától a nem kockázatos termékek esetében a gazdálkodók jelentős része néhány adat megadásával egyszerűsített bejelentést tehet – közölte a NAV.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szarvasmarhát szeretnénk leadni élve. Az egész úgy zajlik, hogy a telephelyről kivisszük a vágóhídra a marhát, ott a felvásárló kamionjára felrakjuk, aki kifizeti a marha értékét, és ő viszi tovább eladni az EU más tagállamába. Kérdésem, hogy ilyenkor kell-e ekáerszámot kérni, illetve milyen összeg és értékhatár vonatkozik most az élő szarvasmarhára? Vtsz. száma: 0102. Jól gondolom, hogy mivel az élő szarvasmarha nem tartozik a kockázatos élelmiszerek közé, ezért az új szabályok szerint a 2500 kilogramm és a nettó 5 millió forint értékhatár vonatkozik rá? Ha jó a gondolatmenetem, akkor mivel a marha súlya (1500 kilogramm körül van), és az értéke sem haladja meg a határértékeket, ezért nem kell ekáerszámot kérnem. Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Dr. Verbai Tamás Úr! Megkaptam a válaszát az őstermelő ekáerszám kérésével kapcsolatos kérdésemre. Úgy emlékszem, hogy a szőlőoltvány kockázatos termék, emiatt az összeg, illetve a súlyhatár alacsonyabb. Erre figyelni fogunk. Nevezett őstermelőnek három társával együtt rakodják meg a kamiont, tehát 4 névre jön be az oltvány, de egy címen lesz lerakodva. Az egyik őstermelőnek olyan kevés oltvány jön, hogy nem éri el sem a súly-, sem az összeghatárt. Ő is kérjen ekáerszámot? Minden egyes őstermelő külön-külön jelentse, hogy megérkezett az áru? Minden őstermelő külön ekáerszámot kap, és a szállítást végző sofőrhöz minden ekáerszámot el kell juttatni, amikor belép Magyarország területére? Köszönöm a segítségét. Tisztelettel: Csuhai Imréné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes egyéni vállalkozó 0602, 0603 vtsz. számmal növényeket termeszt, amit a piacon értékesít (nem magánszemélynek). A 0603 vtsz. szám alá eső növények kockázatos terméknek minősülnek, és a szállítás során az 500 kilogrammot meghaladja az összsúlyuk. Kell-e ekáerszámot kérni a piacra szállítás során, függetlenül attól, hogy alanyi mentes egyéni vállalkozóról van szó, és így nem ő az első adóköteles értékesítő? Előre is köszönöm a válaszát.

Kérdés

Cégünk komplett takarmánygyártó technológiát gyárt. A partnerünk pályázatban vesz részt, ahol a számlában technológiát kell szerepeltetni. Mi szállítjuk el a technológia gépeit, és a helyszínen szereljük össze. Vagyis a gépeket nem tudjuk egyszerre elszállítani és ugyanakkor számlát is kiállítani, mivel a technológia összeszerelése után teljesül a szerződés. Az ekáer szempontjából hogyan szerepeltessük a szám igénylésekor a számlaszámot a szállított terméket, amikor az összes technológia négy fuvarral, négy különböző időpontban fog teljesülni? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy autójavító vállalkozás az autóalkatrészeket Magyarországon bejegyzett importőr cégtől vásárolja, és szállítja a saját telephelyére. A szállítást kisteherautóval (maximum 3,5 tonna), illetve személyautóval végzi. A fuvarok értéke meghaladhatja a milliós értéket is esetenként. Kérdés, hogy kell-e az ekáerrendszerbe regisztrálnia, és számot kapnia a szállítások előtt? Segítségét megköszönve, tisztelettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lizing szerződéskötési díjának elszámolása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Ingatlanhoz kapcsolódó közösségen belüli szolgáltatás számlája

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Alapítványi támogatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink