13 találat a(z) díjemelés cimkére

Májustól emeli díjait a DIGI Cikk

Május elsejétől 14,9 százalékkal emeli műsorterjesztési, vezetékes internet és vezetékes hang szolgáltatások havidíjait a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. – közölte a vállalat a honlapján.

Árat emel a Telekom Cikk

2024. március 1-jétől 15 százalék inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom – írja közleményében a társaság.

Emeli díjait márciustól a Magyar Telekom Cikk

A menedzsment 5 százalékos várakozását meghaladva, 7,8 százalékkal magasabb árbevételt ért el a Magyar Telekom tavaly a számos kihívás ellenére, ami óriási eredmény, a növekedés motorja a mobiladat volt – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Díjemeléssel érkezik az egységes parkolási rendszer szeptembertől Budapesten Cikk

Szeptembertől egységes parkolási rendszert vezetnek be Budapesten. A jelenlegi 27 különböző díjtételű, várakozási idejű zóna helyett mindössze négy lesz. Ezzel egyidejűleg emelkednek a parkolási díjak is – írja a nepszava.hu.

A távközlési díjak emelését hozhatja a különadó Cikk

A kormány extraprofit adókról szóló rendelete kiemelten érinti a távközlési szektort; az alacsony árbevételi küszöbhatár miatt az adó nagy terhet ró a kisebb cégekre is és jelentős vágást ejthet a nagyobbak nyereségén. Könnyen előfordulhat, hogy a szolgáltatók – élve az általános szerződési feltételekben meghatározott jogukkal – jelentősebb díjemelésre kényszerülnek - véli a Niveus Consulting Group.

Tíz százalékkal nőtt tavaly a casco átlagdíja Cikk

A teljes körű casco biztosítások éves átlagdíja 93 200 forint volt tavaly, ez tíz százalékos emelkedés 2017-hez viszonyítva – közölte a Netrisk.hu biztosítási alkuszcég az MTI-vel a saját adatbázisa alapján.

Kartellgyanús díjemelés? Cikk

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A tárca ezért mielőbbi egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit – közölte az NFM csütörtökön az MTI-vel.

Pénz jár az ügyfeleknek, sorra nyeri az MNB a bankos pereket Cikk

Az elmúlt időszakban a jegybank sorra nyerte meg a bankszámláik, kártyáik jutalékait, költségeit jogsértően módosító pénzügyi intézményekkel szembeni pereket, így azoknak a hitelintézeteknek is vissza kell fizetniük az ügyfelektől jogsértően elvont pénzeket, amelyek bíróságon vitatták a Magyar Nemzeti Bank erre vonatkozó felügyeleti döntését – nyilatkozta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke az MTI-nek.

Díjemelés súlyos következményekkel Cikk

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forint bírságot szabott ki az Invitel Távközlési Zrt.-re, mert a társaság egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a televízió-előfizetéseknél – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

Banki díjemelések miatt bírságolt az MNB Cikk

Korábbi hasonló intézkedései után újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) tíz pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. Ugyanakkor tíz intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy annak végrehajtási módja megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak. A márciusban megbüntetett piaci szereplők eddig közel 3,12 milliárd forint jogsértően elvont díjat fizettek vissza mintegy nyolcszázezer magyarországi fogyasztónak.

Lehet, hogy csak később kapja meg a pénzét bankjától Cikk

Több pénzügyi szervezet kérésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy döntött, hogy a szervezeteknek az eredetileg előírt április 30. helyett május 31-éig kell visszafizetniük a fogyasztóktól jogszerűtlen díj- és költségemelésekkel elvont összegeket – közölte az MNB.

A banki ügyfelek kárát április 30-áig kell megtéríteni Cikk

Legkésőbb április 30-áig vissza kell fizetni a Magyar Nemzeti Bank által a múlt héten "jogsértő díjemelés" miatt megbírságolt bankok többségének a jogtalan díjlevonásokkal kapcsolatos összegeket ügyfeleik részére - közölte az MNB.

Bírsággal torolta meg az MNB a jogszerűtlen banki díjemeléseket Cikk

Közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 35 pénzügyi szervezetre, akik jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink