36 találat a(z) cégeladás cimkére

Cikk

Vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéd által vezetett, negyventagú bűnszervezet ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A céget, amit könyvelek, a tulajdonosok, akik belföldi magánszemélyek, el akarják adni. A vállalkozás jól prosperál, a törzstőkéje 6 millió forint, de az eszköz értéke 200. millió forint is van. Szeretném megtudni, hogy ilyenkor milyen költsége van adózás szempontjából. tehát ha eladja például 200 millió forintért, akkor ezután szja-t fizet? Tehát mintegy 30 millió forintot, illetve ehót, aminek a plafonja 450 ezer forint. Jól tudom ezt, illetve még milyen vagyonátruházási adót kell fizetni, mi terheli még a magánszemélyeket? Tájékoztatásukat előre is köszönöm!

Cikk

Egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn, nem jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság az iregszemcsei "cégtemető" ügyének elsőrendű vádlottját, aki a vád szerint 158 céget vásárolt meg fiktív szerződéssel. A másod- és negyedrendű vádlottra letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Cikk

Az új Ptk. életbe lépésével a figyelem középpontjába került a kft.-k jegyzett tőkéje. Ha a tulajdonosok nem tudják/nem akarják azt 3 millió forintra felemelni, előfordulhat, hogy a cég megszüntetése vagy átalakulása helyett inkább üzletrészük eladása mellett döntenek. Bemutatjuk, hogyan kell kiszámolni az üzletrész értékét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink