36 találat a(z) biztonság cimkére

Vigyázzon, kinél foglal szállást, sokszorosára nőtt az utazási csalások száma! Cikk

Mesterséges intelligenciával tömegével gyártanak kamu szállásadó-profilokat a csalók, aztán ködbe vesznek a bepalizott szállásfoglalók pénzével. A mesterséges intelligencia azonban arra is jó, hogy kiszűrjék őket – írja honlapján a BBC nyomán a hvg.hu.

Tudunk-e védekezni az Apple Pay jellegű hibák ellen? Cikk

Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézkedéssel csökkenteni lehet a kellemetlen hatásokat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából.

NIS2 visszaszámlálás: másfél hónap van csak a nyilvántartásba vételre Cikk

A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen – hívja fel a figyelmet közleményében a PwC.

Súlyos higiéniai hiányosságok egy budai étteremben Cikk

Egy budapesti vendéglátóhely ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai problémákat tapasztaltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az élelmiszerlánc-felügyeleti ellenőrök az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, és megközelítőleg 50 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból, olvasható a hivatal honlapján.

Megkezdődött a tavaszi élelmiszerellenőrzés Cikk

A közelgő húsvéti ünnepek élelmiszerbiztonsága érdekében megkezdődött a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára rendelt el. Az országos ellenőrzés hagyományosan a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó élelmiszerek köré fonódik. Az egy hónapig tartó ellenőrzési időszakban a hatóság szakemberei egyebek mellett étkezési tojásokat, különböző húskészítményeket, édesipari termékeket, valamint friss zöldséget, gyümölcsöt és borokat vizsgálnak majd – olvasható az agrártárca honlapján.

Nagyobb biztonságra hajtanak az egészségpénztári tagok Cikk

Hiába a magánorvosi szolgáltatásoknál tapasztalható áremelés, a lakosság növekvő mértékben támaszkodik a magánegészségügyre, köszönhetően az állami ellátórendszer gyengeségeinek. Ezzel együtt nő az öngondoskodásra szerepe is, és a páciensek növekvő mértékben fizetnek egészségpénztáron vagy egészségbiztosításon keresztül. Ugyanakkor a felhasználásban egyre óvatosabbak – írja elemzésében a BiztosDöntés.hu.

Tovább bővül az elektronikus pénzforgalom Cikk

2023 első negyedévében tovább bővült az elektronikus pénzforgalmi infrastruktúra. A több mint 50 ezer új számla mellett az aktívan használt kártyák száma is növekedett. Elfogadói oldalon pedig mind fizikai, mind internetes térben 4-5 százalékkal nőtt az elfogadóhelyek száma egy negyedév alatt. Az elektronikus pénzforgalom továbbra is biztonságos, a kártyás tranzakciókhoz kapcsolódó visszaélések terén az adathalászathoz köthető módszerek a leggyakoribbak, a kártyabirtokosokra terhelt kár értéke pedig tovább emelkedett. 2023 első negyedévében a fizetési rendszerek forgalma tekintetében számottevő bővülés érzékelhető – közölte honlapján az MNB.

Orbán: nem vezetjük ki az árstopot, ami eddig történt, az kevés Cikk

Élőben adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában, ahol kijelentette: még nem lehet kivezetni az árstopot, az ársapkákat nem tudjuk kivezetni, ami eddig történt, az kevés. A háború eszkalációs kockázatai kapcsán elmondta: egyre borúsabban látja a helyzetet, az eszkaláció nő, a helyzet romlik. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok a barátunk, és felhívta a figyelmet arra, Oroszországgal szemben is figyelnünk kell a biztonságunkra – írja a portfolio.hu.

Elfelejtett jelszó: az e-mail-cím megfelelő azonosító adat adatkezelési szempontból? Cikk

Eleget tesz-e a webshop a GDPR követelményeinek, ha vásárlójának egy egyszerű „elfelejtett jelszó" gombra kattintására válaszul minden más azonosító kérése és ellenőrzése nélkül küldi el az átmeneti jelszót, amellyel a vásárló saját fiókját eléri, és ott új jelszót tud létrehozni? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.

Rendőrségi ellenőrzés hétfőtől a közutakon Cikk

A rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon.

Elemzés: a dolgozók több mint fele nem törődik az informatikai biztonsági előírásokkal Cikk

Jóllehet a cégek, szervezetek informatikai részlegei egyre több energiát fordítanak a biztonság megteremtésére, ezek a lépések nem mindig érik el céljukat egy felmérés szerint. Az ESET szakértői is úgy látják, ha az alkalmazottakra túl nagy teher nehezedik a kiberbiztonság terén, nem várt módon reagálhatnak, ami növelheti a szervezet kitettségét, a biztonsági fásultság ugyanis meggondolatlan, hirtelen döntésekhez vezethet, ami éppen az ellenkezője annak, amit az informatikai szakemberek szeretnének.

A „lex megdöglesz”-en kívül további öt törvényt és öt kormányrendeletet hirdettek ki tegnap Cikk

A „lex megdöglesz”-en kívül további öt törvényjavaslatot és öt kormányrendeletet hirdettek ki tegnap

Halálra ítéltek egy volt miniszterhelyettest Kínában Cikk

Vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt ítélték halálra Kínában az ország egykori állambiztonsági miniszter-helyettesét, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette pénteken a kínai állami média, közölte az MTI.

Újabb termékvisszahívások: baromfivirsli és hekktörzs kerül kivonásra a forgalomból Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat a Baromfivirsli 240 g, a Baromfivirsli füstölt 240 g, valamint a Golden Seafood Gyorsfagyasztott tengeri hekktörzs 900 g termék visszahívásáról.

10 milliárd keretösszegű támogatás és marad a méhészek szja-kedvezménye Cikk

Folyamatosan nő a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított keret, 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket. Fenntartják a méhészek személyi jövedelemadó-kedvezményét is – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Sió-Eckes Kft.-vel közös, a méhek védelmében tett intézkedésekről szóló sajtótájékoztatóján Siófokon – tette közzé az Agrárminisztérium a kormány.hu-n.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó, táppénz

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Osztalék, tulajdonos eltűnés esetén

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Munkanélkülire jogosultság

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink