2023 találat a(z) bevallás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő Hölgy/Úr! A 1965 áfa bevallásban külön be kell jelölni, hogy a beszerzésből mennyi jut a társaság működését szolgáló tárgyi eszköz beszerzésére, melynek áfa tartalma (termelőgép, gépsor stb) 27 százalék. Emlékszem, hogy volt visszaigénylési lehetőség a tárgyi eszköz beszerzésre is, amennyiben áfája elérte a 250 000 forintot. Például egy havi bevalló (2017. év adatai alapján lett havi) tárgyi eszközt szerez be, de a tárgyévben nem érte el az egymillió forintot a befizetése, a tárgyi eszközre jutó áfát akkor is vissza igényelhette. A bevallás átnézésekor találtam egy külön sort 77. a tárgyi eszköz beszerzés értékét kell itt feltüntetni és a hozzá tartozó áfát. Viszont visszaigénylési jogcímként, vagy egyéb más helyen nem láttam, hogy jelölhető lenne ennek külön visszaigénylése. Ha viszont erre nincs mód, akkor miért kell külön is feltüntetni a tárgyi eszköz beszerzési értékét? Szíves válaszukat előre is nagyon köszönöm. Tisztelettel: Anderlik István Gyuláné

Kérdés

2018. évben mellékfoglalkozású katás lettem, havonta fizetem a 25 ezer forintot. Főállásban alkalmazott vagyok. Érdeklődöm, hogy 2018. év után a bevallást hogyan kell elkészítenem? Mennyit kell még fizetnem? Köszönöm előre is a vál

Kérdés

Tisztelt Szakértők! A 2019. évi 08-as bevallás ragaszkodik a FEOR szám-hoz megbízási és tiszteletdíjas jogviszonyban (41-es), erről eddig semmilyen információval nem rendelkeztünk. Nem kellett volna a FEOR-t módosítani? Vagy legalább is jobban közzétenni a változást, hogy ezentúl FEOR szám nélkül nem tudjuk a 08-as bevallást elkészíteni. A 1041-es bejelentésnél nem kell a FEOR. Akkor a bevallásnál miért? De ez már így nem is FEOR? Válaszukat várva, üdvözlettel Molnár Istvánné

Cikk

A tevékenységüket folyamatosan végző katás egyéni vállalkozóknak 2019. február 25-éig kell benyújtaniuk az éves bevallásukat, a 18KATA nyomtatványon, s ugyanezen kell bevallani, ha a katás vállalkozás átlépte a bevételi értékhatárt, és emiatt büntetőadót kell fizetnie. (Ha az szja-törvény hatálya alá tartozó jövedelmük is van, akkor május 20-áig a 18SZJA bevallást is be kell nyújtaniuk.)

Kérdés

Tisztelt Adószakértő !Az alábbi témával kapcsolatosan a https://adozona.hu/kerdesek/2019_1_8_Vegelszamolas_befejezese_qun – a cégbíróság felfüggesztette 90 napig a végelszámolást befejezését, vagyis a társaság törlését (az adóhatóság ellenőrzése miatt). További kérdésem merült fel a témával kapcsolatosan, hogy ebben az esetben milyen bevallásokat kell beküldenem, kell-e egyáltalán beküldeni, míg az eljárás fel van függesztve? Köszönettel: MOBIZ KFT

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018. évben mellékfoglalkozású katás lettem, havonta fizetem a 25 ezer forintot. Főállásban alkalmazott vagyok. Érdeklődöm, hogy 2018. év után a bevallást hogyan kell elkészítenem? Mennyit kell még fizetnem? Köszönöm előre is a választ.

Cikk

Az őstermelők szociális hozzájárulási adójának idei bevallási, befizetési és elszámolási kötelezettsége kapcsán több kérdés fogalmazódott meg olvasónkban. Véleménye szerint nincs összhang a vonatkozó törvény és az 58-as bevallás között. Kérdés például, hogy az év közben bevallott adó előleg lesz vagy végleges adó. Ha előkerül egy bevételi vagy költségszámla, akkor amiatt mindig önellenőrizni kell majd a korábban benyújtott bevallásokat? Széles Imre társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség! A NAV tájékoztatója alapján a 08-s bevallás 08 lapján már nem csak a biztosított személyekről kell adatot szolgáltatni. Kérdésünk az lenne, hogy ez az adatszolgáltatási kötelezettség minden foglalkoztatottra kiterjed-e, vagy csak azokra, akik jövedelmet vesznek fel? Például a megbízási jogviszonyban foglalkoztatott, de díjazásban nem részesülő személyeket (különös tekintettel a megbízási jogviszonyban lévő, nem tag ügyvezetőkre) jelenteni kell az M lapon? Köszönettel:

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy bt. a következőkben kért segítséget. Adószámát 2016-ban törölték NAV tartozás miatt. 2014-ben a bankszámla-vezető bankja is felmondta a szerződésüket. Az utolsó beszámolója illetve bevallása 2012-ben került beküldésre. Most rendezte tartozását és szeretné megszüntetni a bt.-t. A kérdésem a következő lenne, hogyan lehetne megszüntetni a bt.-t így , hogy az adószáma 3 éve törlésre került? Kell-e pótolni az elmaradt bevallásokat, beszámolókat?

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy amennyiben lehetséges az egyéni vállalkozás megszüntetésének a lépéseit szeretném megtudni, mikor és milyen bevallásokat kell elküldeni! Velemint konkrétan 2018.12.31-én megszűnt egy egyéni vállalkozás, amely az szja szabályai szerint adózik. Tehát nem katás és nem evás. Mikor kell benyújtani az ő esetében a 2018-as szja-bevallást? Illetve az iparűzési adót? Előre is köszönöm a segítséget!

Kérdés

Kérem Önöket, hogy az őstermelők 2019. évtől fizetendő szociális hozzájárulási adójának a bevallási, befizetési és elszámolási kötelezettségéről egy átfogó bemutató cikket közöljenek, mivel a korábbi évekhez képest úgy gondolom jelentős a változás. Például eddig nem kellett az 58-as bevallásban negyedévente vallani. Viszont a törvényt olvasva és az 58-as bevallás kitöltése között nem látom az összhangot. A gond többek között az is, hogy amennyiben év közben vallunk, az előleg lesz vagy végleges adó? Illetve amikor előkerül egy bevételi vagy költségszámla, akkor amiatt mindig önellenőrizni kell majd a korábban már benyújtott bevallásokat? Amennyiben lehetséges, akkor szíveskedjenek arra is kitérni, hogy a közös őstermelés esetében vagy családi gazdaságoknál hogyan alakul a bevallási kötelezettség, mivel jellemzően biztosítottak és nem biztosítottak is vannak. Segítségüket köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Cím! Egy katás ügyvédi iroda 2 tagja, akik után minden hónapban megfizették az 50 ezer forint adót, hogyan kap jövedelemigazolást majd a 2018. évre? Hogyan kell a 18KATA bevallást beadni? Személyenként vagy az ügyvédi iroda adja be? Hogyan osztjuk szét az éves bevételeket a kata-bevalláshoz? Köszönöm

Kérdés

Egy kft. 2018. 12. 29-én beadta a 18T201T egyszerűsített végelszámolásra a bejelentést 2019. 01. 01-jei hatállyal. A Cégközlönyben a mai napig nem tették közzé. Meg kell várni a közzétételt? A 1808 (erre a '18. év elején NY bevallást adtak be) és 1801 (nem kellett vallani) bevallásokat milyen időszakra kell beadni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni a következőben. Egy társaság saját vállalkozásban állít elő egy eszközt. Jól értelmezem-e az áfatörvényt, hogy az eszköz aktivált értékével megegyező fizetendő és levonható adót kell beállítani az áfabevallásba az eszközaktiválás időpontjában, ha az eszközt kizárólag adóköteles tevékenységhez használja? Valamint mivel az eszközt kizárólag adóköteles tevékenységhez használják, így a fejlesztésével kapcsolatos költségekhez tartozó levonható áfa a felmerülési időponttal megegyezően levonásba helyezhetők. Segítségét előre is köszönöm!

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján megjelent az „új” 1908 jelű, „Havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról” elnevezésű nyomtatvány kitöltő-ellenőrző programja, valamint a hozzá tartozó kitöltési útmutató.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Háromgyermekes anya kedvezménye válás esetén

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink