2101 találat a(z) bevallás cimkére

Cikk

Május 31-ig kell benyújtaniuk a 2010-es társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében.

Cikk

A Magyar Közlöny pénteki számában kihirdették a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó Országgyűlés által hétfőn elfogadott új szabályait, amelyek így - a törvény szövege alapján - szombattól lépnek hatályba.

Cikk

A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány kitöltésénél. Angyal József szerint a NAV egy szükségtelen oszlop beillesztésével ellenőrizhetetlenné tette az szja-bevallást, a NAV azonban cáfolja ezt. Van megoldás?

Cikk

Május 5-ig magánszemélyek 1,08 milliárd forint különadót fizettek meg az adóhatóság részére és 481 magánszemély nyújtott be a különadóról szóló bevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI kérdésére pénteken. Az adóhivatal a különadót az Ab-döntés nyomán visszatéríti, az eljárás módjáról a későbbiekben tájékoztat.

Cikk

A 98 százalékos különadó azt a magánszemélyt terheli, aki állami, önkormányzati vagyonnal gazdálkodó szervezeteknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állt, és aki a jogviszony megszűnésével - főszabály szerint - a 3,5 millió forintot, speciális esetben a 2 millió forintot meghaladó bevételhez jutott. A 2 millió forintot meghaladó kifizetés csak az állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai esetében minősül különadó-alapnak - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.

Cikk

Az adóhatóság legfrisebb bevallási adatai szerint A beérkezett összes társasági adó bevallás feldolgozásához szükséges idő négy év alatt 2007-ről 2010-re közel negyedére csökkent, ezzel párhuzamosan a hibás bevallások aránya 52,3 százalékról 30-ra mérséklődött.

Cikk

Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink