942 találat a(z) bevétel cimkére

Cikk

Az előzetes adatok szerint 180 milliárd forint, a GDP 1,5 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. I. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 309 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,6 százalékponttal romlott. Az egyenleg változása a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában (KSH).

Kérdés

Tisztlet Adózóna! Kérdezném, hogy van-e arról állásfoglalás, hogy az adott hónapokban kell-e a mentesített tevékenységből bevételnek lennie, hogy jogosan igénybe lehessen venni a kedvezményt? Például szálláshely-szolgáltatással foglalkozó egyéni vállalkozónak még februárban volt bevétele, márciustól már nem. Mentesített tevékenységet folytatna, de bevétele nincs. Ő jogosan veszi igénybe a kedvezményt? Március 26-i cikkükből idézve: "Másrészt a Rendelet szövege feltételként csupán annyit ír elő, hogy ezen tevékenységeket »folytatnia« kell a kataalanynak. Vagyis nem szükséges, hogy főtevékenységként végezze azokat, sőt, a megfogalmazás alapján az is kérdéses, hogy feltétel-e egyáltalán a bevétel tényleges elérése az idei évben. Álláspontom szerint az adott mentesített tevékenység folytatására akkor is sor kerül, ha egyébként még bevételt nem ért el az adóalany, de ténylegesen, fizikailag és igazolhatóan megtörténik a tevékenység folytatása." Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mezőgazdasági őstermelő 2019.03.19-ével kezdte meg tevékenységét. Így kezdő őstermelőként a szochot a minimálbér után megállapította, bevallotta és befizette. Az első és második negyedévben ez fel is került az adófolyószámlájára. A harmadik negyedévben is megállapította, bevallotta és megfizette. A harmadik negyedévben viszont már nem írták neki elő, tehát ez ott van neki többletként. 11.01-ével elhelyezkedett, így a T1041-es nyomtatványon ezt bejelentette, és a minimálbér után már csak a 10 hóra fizetett járulékot a szochot már nem is vallotta be csak megállapította és megfizette. Nem volt az év minden napján biztosított mezőgazdasági őstermelő. A bevétele a 600 000 forintot nem haladta meg, tehát nem kell neki bevallást adni az őstermelésből származó bevételéről. Vissza lehet-e kérni ebben az esetben az első két negyedévi bevallott szochot, vagy csak a túlfizetést lehet visszakérni és a 19,5 százalék és a 17,5 százalék közötti különbözetet? Tisztelettel:

Kérdés

Van két fiatal gazda egyéni vállalkozó, az egyik szja szerint adózik, a másik 2018-ban áttért a kata adózás alá. 2016-ban kapta meg mindkettő a fiatal gazda támogatást, 12–12 millió forintot. Az első négy évben felhasználtak 6–6 millió forintot eszközbeszerzésre, a támogatásból fennmaradó összeget az utolsó évben biztosan nem fogják felhasználni. A 2020-as szja-bevallásban az szja szerint adózó egyéni vállalkozónak a támogatás fel nem használt részét be kell tennie bevételként. A katás egyéni vállalkozó a kata bevallásában a törvényben előírtak szerint nem fogja növelni a bevételét a fel nem használt támogatásrésszel. Ez alapján a kata választása kedvezőbb a támogatás adózási szempontjából? A folyósító szerv a támogatás felhasználásának részletes kimutatását nem kéri a pályázatban vállalt kötelezettségek teljesítése esetében. A kérdésem arra irányul, hogy a két adózásra vonatkozó jogszabályokat jól értelmezem-e?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénztárkönyvben 2025–2026. évi kiadás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Rezsi továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szálláshely-szolgáltatás étkezés adózása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink