19 találat a(z) betétdíj cimkére

Cikk

Vidéki élelmiszerboltban REpont működik. Olvasónk aziránt érdeklődött, hogy a palackos italok beszerzésétől a visszaváltott csomagolások után a gép által adott utalványok felhasználásáig hogyan kell kontírozni az egyes könyvelési lépéseket! Az Adózóna oldalán érkezett kérdésekre Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e – olvasható az NFKH oldalán.

Cikk

Kevesebb mint egy hónapjuk van június 30-áig a gyártóknak, hogy a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával hozzanak forgalomba az egyébként a DRS (Deposit Refund System) hatálya alá tartozó termékeket. Az új szabályozásnak való megfelelés 50 forintos áremelkedést jelent majd termékenként, amit a fogyasztónak kell viselnie – hacsak vissza nem váltja az érintett italosdobozokat és -üvegeket. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalta a részletes szabályokat.

Cikk

A 24.hu egybegyűjtötte, hogy a gyártóknak és a kereskedőknek milyen pluszköltségekkel szükséges számolniuk a kötelező kötelező visszaváltási rendszer (DRS) bevezetése után. A gyártók amiatt bírálják a MOL MOHU-t és az energiahivatalt, hogy a díjak költségszerkezete nem átlátható, így akár „hasraütésszerűen” dönthetnek arról, mennyit fizettetnek meg velük.

Cikk

A gyártók lobbitevékenysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén szerdán Budapesten.

Cikk

Januárban indul a kötelező visszaváltási rendszer a meghatározott űrtartalmú fém, üveg és műanyag palackokra és dobozokra, a fogyasztóbarát megoldást a koncessziós társaság működteti majd a gyártók és kereskedők együttműködésével – mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára ma a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogramon.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink