Elérhető a NAV honlapján az alkalmazottat bejelentési kötelezettség nélkül foglalkoztatók listája Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzé tette a bejelentési kötelezettséget elmulasztók listáját.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzé tette a bejelentési kötelezettséget elmulasztók listáját.
A pénzpiaci folyamatok és a gyengülő forint miatt a jegybank brutális kamatemelést hajtott végre. A forint azonnal erősödésnek indult, de mi fog történni a hitelkamatokkal? A Bankmonitor szakértői erre a kérdésre keresik a választ.
Demonstrációt tartanak október 14-én, pénteken 16:00 és 20:30 között a Hősök tere–Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér útvonalon. A tüntetés miatt az érintett szakaszon korlátozásokra kell számítani, melyek a közösségi közlekedést is érintik – tette közzé honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen, mivel valószínűleg agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben – tette közzé honlapján a GVH.
Előző cikkeinkben bemutattuk a hallgatói, illetve nagyszülői gyedet, érdemes külön foglalkozni a nevelőszülői gyed részleteivel is, hiszen a hagyományostól eltérő biztosítási jogviszonyról beszélhetünk.
Négy nagyvárosban összesen 867 gépkocsi állapotát mérték fel a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban 2022. szeptember 19-e és 23-a között. Az Európai Mobilitási Hét kísérőprogramján a szakemberek 94 jármű esetében állapítottak meg hiányosságot, közülük 27 erősen szennyezőt kell két hónapon belül időszakos műszaki vizsgálatra vinni – ismertette pénteki közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Október 13-án, a 2022. évi 165. számú Magyar Közlönyben 3 rendeletet és 8 határozatot hirdettek ki.
Az energiaár-robbanás okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló intézkedésekről döntött csütörtöki rendkívüli ülésén Székesfehérvár közgyűlése, ennek értelmében több önkormányzati intézményt ideiglenesen bezárnak.
Munkanap-áthelyezés miatt a vonatok október 14-én pénteken a munkanapi, október 15-én szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek – közölte honlapján a Mávinform.
Izotóniás italt hívott vissza a forgalomból a Decathlon (Tízpróba Magyarország Kft.) ecetes íz és szag miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Az országszerte megugrott tűzifakereslet nyomán a szállítások is megszaporodtak. Ennek jegyében ismét közösen ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága, azonban – a jogkövető fakereskedőktől, valamint a lakosságtól kapott pontos információknak köszönhetően – ezúttal sokkal célirányosabbak voltak a hatósági rajtaütések, és jó pár „ügyeskedő” akadt horogra – írja honlapján a Nébih.
December 15-éig kamatmentesen halasztva is fizethetnek és részletfizetést is igényelhetnek, akik egyszerre több számlát kapnak az MVM-től – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől