729 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

Több mint kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a cégláncolat, amelynek működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban felszámolta, az országos akcióban 49 helyszínen kutattak, 29 gyanúsítottat hallgattak ki és 5 embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók.

Cikk

Az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis online földgázszámla-értesítőket kaptak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei – hívja fel a figyelmet közleményében a cég. A társaság arra kéri az ügyfeleit, hogy a kapott számlaértesítőket nézzék meg figyelmesen.

Cikk

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki ezidáig. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség két gyógyászati segédeszközöket gyártó cég vezetői, ortopéd szakorvosok és társaik ügyében, akik az ortopéd cipők után járó társadalombiztosítási támogatást jogosulatlanul visszaigényelve csaknem 200 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Cikk

A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek csalók olcsó tűzifát. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le a szélhámost. Senki ne rendeljen tűzifát a 06-30/681-1933-as telefonszámon, valamint ne utaljon a 12100011-17935454 számlaszámra! A hatóság továbbra is hangsúlyozza, hogy kizárólag megbízható helyről és kellő odafigyeléssel vásároljanak tűzifát, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A röszkei határkirendeltség munkatársai egy német Mercedesben dermatológiai termékeket találtak. A fecskendők és ampullák felfedezéséhez még röntgenkészülék sem kellett. Egy másik alkalommal egy teherautóba rejtett 120 karton cigaretta megtalálásához azonban képalkotó diagnosztikát vetettek be a pénzügyőrök, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kivás kft. könyvezetése euróban

Pölöskei Pálné

adószakértő

EU-s cég és önszámlázás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szerszámköltség számviteli elszámolása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink