784 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

Az ügyészség eredményesen kezdeményezett közérdekű pert a fogyasztók érdekében egy esztergomi székhelyű, ingatlanközvetítéssel foglalkozó vállalkozással szemben. A Győri Ítélőtábla jogerős döntésével a vállalkozás és a fogyasztó közötti szerződések több, általános feltételét is tisztességtelennek minősítette, olvasható a Jogi Fórum oldalán megjelent írásban.

Cikk

189 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta.

Cikk

A pénzforgalmi visszaélések értéke tavaly 23 milliárd forint volt, míg idén az év első negyedévében az online csalások összege elérte a 9 milliárd forintot – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Győr melletti faluban tartott akció során tetten érték azt az illegálisan tevékenykedő autószerelőt, aki különös érdeklődést mutatott az illegális Dacia-szoftverek és autódiagnosztikai eszközök iránt, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Országos kiterjedésű akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a bűnszervezetet, amely több mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival karöltve, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 667 millió forint bírságot szabott ki a Sun Contracting AG-re, a Green Finance Broker AG-re és egy magánszemélyre jogosulatlan, az MNB engedélyéhez kötött befektetési szolgáltatási, valamint bejelentéshez kötött függő ügynöki és további közvetítői tevékenységek miatt. Az MNB a társaságokra vonatkozóan figyelmeztetéseket helyezett el honlapján, s a történtek miatt feljelentést is tesz. A Sun Contracting AG kötvénykibocsátóként annak ellenére végezte jogosulatlan tevékenységét, hogy az MNB előzetesen kifejezetten felhívta a figyelmét a Liechtensteinben jóváhagyott tájékoztatóval rendelkező kötvényei Magyarországon történő forgalomba hozatalának jogszerű módjára, olvasható az MNB honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink