772 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

Londonba induló utasok poggyászaiban közel tízezer doboz különféle márkájú, román zárjeggyel ellátott cigarettát találtak a pénzügyőrök a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

Összehangolt akciósorozatot hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport ellen: 21 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy hárommilliárd forintos áfacsalási ügyben.

Cikk

Kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt ítélték el azt a férfit, akinél a törvényszék vagyonelkobzást is elrendelt. A lefoglalt vagyontárgyak között fegyverek is voltak, ezeket a Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárásban értékesíti, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Tavaly 4,6 milliárd dollárnyi (1615 milliárd forint) veszteséget okoztak világszerte a mesterséges intelligencia által támogatott kriptovaluta-csalások – derül ki a Bitget kriptotőzsde, a SlowMist és az Elliptic blokkláncbiztonsági cégek közös jelentéséből. A kiadvány publikálásával egyidőben elindult a Bitget egy hónapon át tartó kampánya, amelynek célja a felhasználók biztonságtudatának növelése.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Euróban kiállított számla áfája

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Számla USA-ból adózás és áfa

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink