693 találat a(z) adóbevallás cimkére

Cikk

Május 31-éig letétbe kell helyezni a számviteli beszámolót, és elektronikusan közzé is kell tenni az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR). A beszámoló elmulasztásával az adószám is elveszhet – figyelmeztet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A társaságiadó-, illetve a kivabevallást június 1-jéig kell megküldeni, ami egyben az adófizetési határidő.

Cikk

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 5,5 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban, de ez az összeg magasabb is lehetett volna – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) sajtóközleményéből.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, közülük több mint 300 ezer adózó adataiban talált valamilyen pontatlanságot vagy ellentmondást, amit javítani kell. Ők mindannyian értesítést kaptak a hivataltól a teendőikről – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhivatal.

Cikk

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag igazolt laktóz- és gluténérzékenység, cukorbetegség vagy endometriózis után is igényelhető – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán, hozzátéve, hogy a hivatal új videójában lépésről lépésre, képernyőképeken mutatja be az igénylés menetét az adóbevallásban, tette közzé az MTI.

Cikk

Katás, alanyi adómentes egyéni vállalkozás továbbszámlázhatja hivatalosan az ügyfélnek az üzemanyagköltséget? Ha igen, akkor a teljes összeg továbbszámlázható (például nem kell levonni az áfát stb.)? A NAV felé csak az éves bevallás alkalmával kell majd elszámolni a felmerülő üzemanyagköltséggel? Ha a NAV norma szerinti elszámolást választja, akkor csak azt az összeget számlázhatja ki az ügyfélnek? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink