115 találat a(z) Pénzügyminisztérium cimkére

Cikk

A magyar gazdaságpolitika elsődleges célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, valamint a gazdasági növekedés lendületének visszanyerése – áll a Pénzügyminisztérium (PM) által bemutatott konvergenciaprogramban, amelyet a tárca benyújtott az Európai Bizottsághoz. A dokumentum idén 3 százalékos gazdasági visszaeséssel és 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycéllal számol, míg jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

Cikk

Az államháztartás központi alrendszere decemberben 452,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, az év egészére ez 1219 milliárd forintot jelentett, ami 22,1 százalékkal haladja meg a 998,4 milliárd forintos éves előirányzatot közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Az államnak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak közösen kell felkészülniük a digitalizáció kihívásaira, amelyek egyaránt érintik majd a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 100 éves fennállása alkalmából szervezett konferencia megnyitóján szerdán Budapesten.

Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete – a Pénzügyminiszter sajtóban megjelent nyilatkozatára reagálva – a társadalmi egyeztetés minél előbbi megtartását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál a kisadózó (kata) törvény tapasztalatairól és jogszerűtlen alkalmazás megelőzéséhez szükséges intézkedésekről. „Az elmúlt időben több szervezet és közszereplő tett a katával kapcsolatosan a lehetséges változásokról eltérő nyilatkozatot, amelyek nagyfokú zavart és bizonytalanságot keltettek az érintettek körében. Azonban mindebből úgy tűnik, hogy a kérdés napirendre került, de fontos lenne a problémák felmérése, megvitatása mielőtt a változásokról döntés születik. Szerencsés lenne olyan megoldások megtalálása, amelyek a jogkövető vállalkozókat is megnyugtatják” – mondta Zara László, az egyesület elnöke.

Cikk

Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Cikk

Az egységes tb-járulékrendszer keretében a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől, az online számlázási rendszer kiterjesztésével pedig az adóhatóság július elsejétől megkap minden, a vállalkozások egymás közötti ügyleteiről kiállított számlát. 2021. január elsejétől a magánszemélyeknek kiállított számlák adatait is be kell küldeni a hivatalnak – mondta a pénteki Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium a héten benyújtotta a vonatkozó törvényjavaslatokat.

Cikk

Kétmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című új pályázati felhívás, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

Cikk

A legnagyobb terhet jelentő adatszolgáltatásokat felül kell vizsgálni. Az a kormányzati szándék, hogy tovább csökkentik az adók számát. Az is a tervek között van, hogy a jövőben a kkv-k többségének az adóhatóság készítse el az adóbevallását – mondta a Világgazdaság konferenciáján az adóügyekért felelős államtitkár – olvasható a PM/Világgazdaság közleményében a kormany.hu-n.

Cikk

Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés; az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a gazdaságfehérítő intézkedések, amelyeknek köszönhetően 2018-ra egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

Cikk

Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán a központi alrendszer első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 35,3 százaléka. A 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP arányában mért hiánycél továbbra is teljesíthető – közölte honlapján a Pénzügyminisztérium.

Cikk

Elindult a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink