5612 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze pénteken az MTI-vel.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van – közölte az MTI-vel a NAV.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkészült a bevándorlási különadóval kapcsolatos összes feladatra – közölte az adóhatóság. Tekintettel arra, hogy a törvény augusztus 25-én lépett hatályba, és az első bevallást csak szeptember 15-én kell benyújtani, a hivatal fő feladata jelenleg az adózók tájékoztatása annak érdekében, hogy az érintettek maradéktalanul eleget tudjanak tenni az adókötelezettségeiknek.

Cikk

Mostanában a legtöbb hivatal már cégkapun vagy ügyfélkapun (például a NAV cégkapun történő kapcsolattartásra csak 2019-től köteles, bizonyos eseteket leszámítva) keresztül levelezik velünk. Ezért akár gondolhatnánk azt is, hogy fölöslegessé vált a cégtábla kihelyezése vagy a bejegyzett székhelyünkön történő elérhetőség biztosítása.

Kérdés

Tisztelt Szakértő. Egy NAV munkatárs által tartott előadáson vettem részt 06. hóban, ahol u.azt mondták, amit most le is írtak a 2018.08.16án megjelent állásfoglalás 2. és 3 pontjában. Azt, hogy nem lehet beütni árbevételként ha számlát kér a vevő, hanem csak egyéb bevételként lehet (pontosabban kell), hogy egyezzen a pénztárban lévő pénzeszköz. Kérem véleményezze, mert itt a fórumon ezzel ellentételes válaszokat lehet olvasni. Követem ezeket a kérdés-válaszokat és mind azt írja, hogy be lehet ütni bevételként és igen, így duplán megy adat a NAV-nak, de majd egy ellenőrzésen kideríti a NAV, hogy mi a valós adat. És ami nincs beütve a pénztárgépbe mint árbevétel (csak mint egyéb bevétel), akkor arra kell beadni PTGSZLAH jelentést? Köszönettel:

Cikk

Fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához használandó adatlapokat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás - ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Többes jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szja-kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink