5565 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen tájékoztatja októbertől az online számlaadat-szolgáltatást küldő adózókat sikertelen vagy figyelmeztetést kiváltó adatszolgáltatásaikról. A levél az elektronikus tárhelyre érkezik.

Cikk

Az EKÁER 2021. október 2-án 22 óra és 2021. október 3-án 5 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamisított parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 JBL emblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint.

Cikk

Az Online Számlarendszer adatai, több millió forintos alkatrészbeszerzések és közérdekű bejelentések buktatták le azt a csaknem 25 békés megyei embert, akik otthonaikban illegálisan szereltek autókat. A vizsgálatokban kiderült, hogy a zugszerelők a szolgáltatásokat bejelentés nélkül végezték, a bevételeiket eltitkolták, adót nem fizettek.

Cikk

A napokban fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószámla-értesítők kiküldését ügyfélkapus ügyfeleinek, október végéig pedig postán kapnak adószámla-kivonatot azok, akiknek nincs ügyfélkapu-hozzáférésük - közölte a NAV.

Cikk

A bortermő vidékeken a vinotékák, a mezőgazdasági és iparcikk boltok, a piacokon, fesztiválokon árusítók működését vizsgálják meg alaposabban a héten az adóellenőrök, s több helyen célkeresztbe kerülnek a vadász- és horgászboltok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett Adótraffipaxban közöltek szerint.

Cikk

Karbantartás miatt az EKÁER 2021. szeptember 25-én 20 órától 2021. szeptember 26-án 4 óráig nem lesz elérhető, az eSZJA, ONYA, ELEKÁFA, KOBAK, ONY és RNY rendszerek infrastruktúráján pedig 2021. szeptember 25-én 8 óra és 24 óra között lesz karbantartás – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Reprezentáció adómentesen

Lucz Zoltánné

adószakértő

Áttérés KIVA-ról társasági adó alá

Lucz Zoltánné

adószakértő

Kiva-növelő tétel

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink