5564 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Nem vesztik hatályukat 2022. július 1-jével az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény azon rendelkezései, amelyek jelenleg fordított adózást írnak elő a jogszabályban meghatározott mezőgazdasági és acélipari termékkör értékesítése, valamint az üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocsátási egység) átruházása esetén – tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

Az Európai Unió területén vásárolt gépkocsit a természetes személyek a magyar–ukrán határszakaszon – végleges rendeltetéssel – kereskedelmi forgalomban csak írásbeli elektronikus kiviteli árunyilatkozat, illetve az árunyilatkozat feldolgozása után kiállított kiviteli kísérőokmány benyújtásával vihetik ki Ukrajnába – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Cikk

A nyári munkát vállaló diákok közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra, és rájuk is vonatkozik a 25 év alattiak kedvezménye – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áttérés KIVA-ról társasági adó alá

Lucz Zoltánné

adószakértő

Kiva-növelő tétel

Lucz Zoltánné

adószakértő

Vállalkozó által egyesületnek fizetett összeg mint elismert költség

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink