5293 találat a(z) NAV cimkére
Adótraffipax: itt a lista, hol lesznek a héten a NAV-ellenőrök
Cikk
Kéthetes akciósorozatot kezdenek a héten a Balatonnál a Somogy megyei adórevizorok és pénzügyőrök. Az ellenőrzések a nyári szezonra való felkészülésnek is tekinthetők, mivel ugyanezen tevékenységek a júliusi-augusztusi vizsgálatok során is kiemelt figyelmet kapnak. A többi megyében sem tétlenkednek a revizorok, akik továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a számla-, nyugtaadás ellenőrzésére.
Új szabályok a jövedéki adózásban júliustól
Cikk
Számos változást hoz a jövedéki szabályozásban az új jövedéki törvény, amely július 1-jén lép hatályba – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Adózatlan cigarettát foglaltak le több millió forint értékeben
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a kőbányai vasútállomáson mintegy hétezer doboz adózatlan cigarettát találtak, amit két férfi egy kis furgonnal akart elszállítani.
300 millió forintos adó- és járulékcsalással gyanúsítanak vagyonvédelmi cégeket
Cikk
Háromszázmillió forint kárt okozott az államnak a gyanú szerint egy vagyonvédelemmel foglalkozó cégláncolat, amelynek tagjai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Ők a NAV nagy adósai
Cikk
A NAV közzétette azoknak a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak a listáját, akiknek adótartozása meghaladja a 10 millió forintot.
Milliárdos adócsalás gyanújával vettek őrizetbe többeket
Cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetet lepleztek le, a több milliárd forintos kárt okozó gyanúsítottakat őrizetbe vették, az érintett cégek és személyek vagyonát zárolták – közölte az MTI érdeklődésére szerdán Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Nőtt a megbízható adózók száma
Cikk
Decemberhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Idén már az „alvó” cégeket is kidobja a rendszer, ezért gazdasági teljesítmény nélkül egy cég sem kerülhet a megbízható kategóriába – közölte a NAV.
Új NAV-nyomtatvány jön a pénzmosási bejelentésekhez
Cikk
Változik a nyomtatvány, amelyen a pénzmosás és a terrorizmus megelőzését szolgáló bejelentéseket kell megtenniük a gazdálkodóknak.
Jövedéki szakmai nap lesz Mádon
Cikk
A Vám-, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége 2017. június 22-én Mádon, Jövedéki Szakmai Napot rendez, közölte a NAV.
NAV-közlemény a nyári diákmunkáról
Cikk
A NAV sajtóközleményt adott ki, melyben leszögezi: a nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
Plusz forrást kap a NAV
Cikk
Majdnem 3 milliárd forint plusz forrást kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Országvédelmi Alap terhére, de a Nemzetbiztonsági Szolgálatok is plusz forrásban részesülnek – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Be kell jelenteni a tagi részesedés ingyenes megszerzését, itt a NAV nyomtatványa
Cikk
Június 30-áig be kell jelenteni az állami adó- és vámhatóságnak, ha valaki ingyenesen szerez tagi részesedést. A NAV közzétette honlapján az erre a célra szolgáló nyomtatványt.
Nem engedélyezett potencianövelővel buktak le Röszkén
Cikk
Csaknem száz doboz Magyarországon nem engedélyezett potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén, egy szerb férfi autójában elrejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Potencianövelő-csempészt fogtak
Cikk
Több mint ezerötszáz doboz potencianövelőt próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a NAV az MTI-t.
Ezt teheti, ha nem ért egyet a NAV által készített adóbevallási tervezettel, de eddig nem jelezte
Cikk
2017-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mindazon magánszemélyek számára készített adóbevallási tervezetet, akik nem egyéni vállalkozók, nem őstermelők, nem áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és nem kértek munkáltatói adómegállapítást.