1094 találat a(z) Nébih cimkére

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Csongrád-Csanád megye újabb területén – írja honlapján a Nébih. A székkutasi, fertőzött hízólúdállomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént, a térségben életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások. Eközben Békés megyében az összes védőkörzetet feloldotta a Nébih.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálatának halőrei az elmúlt időszakban az ország több ellenőrzött vízterületén tapasztalták, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok, de még egy elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek arról a horgászat közben. A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon. Ezzel számos kellemetlenségtől, például a horgászattól való eltiltástól is megkímélhetik magukat – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új, online „plakátgeneráló” lehetőséggel segíti az őstermelőket. A funkció a többi élelmiszerlánc szereplő számára is elérhető, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Egy budapesti pizzéria ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok, például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben, a szakosított tárolás hiánya, az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022 májusában egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban. Az esetre a telepen elvégzett ellenőrző vizsgálat derített fényt. Az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság; jelenleg a fertőzés eredetét vizsgálják a szakemberek, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján figyelmeztet az 500 grammos Dárdás Csibemájas visszahívásáról. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a lenti azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Magyarország eddig vírusmentes területén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban azonosította a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, olvasható a Nébih honlapján. Az érintett, több mint 93 ezer darabos pecsenyekacsa-állományban a kór H5N1 altípusa ütötte fel a fejét, emiatt a telep felszámolása folyamatban van. Eközben hazánk régebb óta fertőzött területein is újabb kitörések indokolták a korlátozás alatt álló területek bővítését.

Cikk

A növényvédelmi gépeket – különös tekintettel a permeteződrónokat – gyártó és/vagy forgalmazó vállalatokat érintő változás, hogy 2021. december 1-jén hatályba lépett az Agrárminisztérium új rendelete, amely lehetővé teszi a permeteződrónok típusminősítését. A minősítési eljárást a gyártó és/vagy forgalmazó köteles kezdeményezni, annak érdekében, hogy Magyarországon kizárólag cseppképzési és szórástechnikai szempontból megfelelő növényvédelmi gépeket vehessenek használatba a termelők – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

A tavaszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzésre országszerte március 21. és április 18. között került sor a Nébih irányításával. Az elrendelt fokozott hatósági felügyelet célja, hogy ismeretlen eredetű, nem biztonságos, vagy nem megfelelő minőségű élelmiszer ne kerülhessen a fogyasztók asztalára a húsvéti időszakot megelőző megnövekedett forgalom mellett sem – közölte honlapján a Nébih. A 2750 ellenőrzés során az ellenőrök 35 alkalommal figyelmeztetést, 197 esetben bírságot alkalmaztak szankcióként a feltárt szabálytalanságok miatt, és összesen csaknem 13 millió forint bírságot szabtak ki.

Cikk

Bár a csapadékhiány még mindig jelentős, az élő biomassza arányának növekedése, valamint a tűzesetszámok csökkenése alapján megszűnt a fokozott tűzkockázat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén. Mindezek alapján a hatóság 2022. április 27-től mindkét megyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a járványhelyzet ellenére is fokozni tudta fellépését a faanyagkereskedelmi lánc hatékony felügyelete érdekében. A 2021-ben folytatott ellenőrzések számadatai és az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatos aktuális statisztikai adatok összefoglalója – immár az elmúlt öt év tapasztalatait alapul véve – a Nébih honlapján olvashatók.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink