1070 találat a(z) Nébih cimkére

Cikk

Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok és kontaktgazdaságok felszámolása már lezajlott. A járvány ismételt megjelenése miatt új intézkedések vonatkoznak a szárnyasok technológiai mozgatására. Emellett a kiemelten kockázatos megyékben a kereskedelmi célú gazdaságokban újra kötelező zártan tartani a baromfikat, olvasható a Nébih oldalán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya és a Nébih közösen ellenőrzött egy magát a közösségi médiában hirdető tüzelőanyag-kereskedőt. Mind a három hatóság szabálytalanságokat talált a vállalkozásnál, amely a bírságok mellett további vizsgálatokra is számíthat – közölte a NAV-ra hivatkozva honlapján a Nébih.

Cikk

Adategyeztetésre kéri a baromfitartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azzal a céllal, hogy a nemrég megjelent, új baromfi állatjóléti támogatás minden gazda számára elérhető segítséget jelentsen. Az adategyeztetés elsősorban a TIR-ben korábban rögzített információk ellenőrzését szolgálja, illetve az esetlegesen már elavult adatok frissítésére irányul. Az egyeztetés mielőbbi teljesítése a baromfitartók saját érdeke, hogy a hiányos vagy idejétmúlt adatok ne befolyásolhassák hátrányosan támogatási kérelmeik elbírálását – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Mostantól lekérdezhetik az állattartók a késve jelentett eseményeket a Nemzeti élelmiszerlánc-gazdasági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR) a szarvasmarha- és juhfélék tekintetében. A lekérdezés a támogatást igénylő ügyfeleket segíti abban, hogy az idén életbe lépett, új jogszabályi követelményeknek megfelelően nyújthassák be támogatási igényüket, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat egy fehérjeszelet visszahívásáról. A termékvisszahívás oka, hogy a csomagoláson nincs feltüntetve a földimogyoró mint allergén összetevő, így az érzékenyeknél ez allergiás reakciót válthat ki.

Cikk

Rendkívüli ellenőrzést végeztek a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halőrei a Csepeli kavicsbányatavon október elején. Az akció során bevontak 12 horgászengedélyt, lefoglaltak 14 horgászbotot és 82 haltároló eszközt, melyekből összesen több mint 300 kg halat engedtek vissza a tóba. További 56 esetben jelenleg is vizsgálat zajlik a halvédelmi jogszabályok megsértése miatt.

Cikk

Magyarországon a laboratóriumok működésének, akkreditációjának alapvető feltétele, hogy részt vegyenek az általuk végzett vizsgálati területeken elérhető jártassági vizsgálatokon. Ezt a lehetőséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) meghatározott program szerint biztosítja az állategészségügyi vizsgálatokat végző laboratóriumok számára. A hivatal oldalán elérhető a 2022–2023-as időszak menetrendje, az idei jártassági vizsgálatokra pedig 2022. november 2-áig jelentkezhetnek a laboratóriumok, olvasható a Nébih oldalán.

Cikk

A tűzifa iránti rendkívül nagy kereslet miatt a csalók is aktívabbá váltak. A fokozott hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően a hivatalos hirdetőfelületeken jelentősen szűkült a mozgásterük, ezért egyre többen próbálnak szerencsét a Facebook Market Place-n. A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a közösségi médiában sok esetben fiktív profillal, a hirdető azonosítására alkalmas adatok nélkül, olykor irreálisan alacsony áron kínálják eladásra a tűzifát. A közzétett hirdetések csaknem 90 százaléka valamilyen szempontból aggályos. Kockázatossága miatt a „facebookos” tűzifavásárlás alapvetően nem, de legalábbis kellő körültekintéssel ajánlott.

Cikk

Az országszerte megugrott tűzifakereslet nyomán a szállítások is megszaporodtak. Ennek jegyében ismét közösen ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága, azonban – a jogkövető fakereskedőktől, valamint a lakosságtól kapott pontos információknak köszönhetően – ezúttal sokkal célirányosabbak voltak a hatósági rajtaütések, és jó pár „ügyeskedő” akadt horogra – írja honlapján a Nébih.

Cikk

2022. október 10-én és 11-én a Nébih ügyfélszolgálata – szakmai továbbképzés miatt – csökkentett kapacitással működik. A hivatal kéri, hogy ebben az időszakban az ügyfélszolgálatot érintő megkereséseiket és közérdekű bejelentéseiket elsősorban e-mailben juttassák el nekik az alább megadott e-mail-címeken keresztül, olvasható a Nébih honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolású számla

Sinka Júlia

okleveles adószakértő, számviteli tanácsadó

Vám és áfa

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Könyvkiadás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink