1081 találat a(z) NÉBIH cimkére

Cikk

Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban azt mondta, hogy idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált gépjárműveken a hosszú távú élőállat szállítmányok indítását. Az időjárási előrejelzések ismeretében, a Bulgárián keresztül Törökországba tervezett közúti kérődzőszállítás 2021. június 25-étől, további utasításig tilos. Emellett az egyéb célországok esetében is folyamatosan vizsgálnia kell a szállítóknak és a hatósági szakembereknek, hogy az állatok érdekeit szem előtt tartva biztonságosan indítható-e a szállítmány.

Cikk

A csapadékmentes időjárás és az év első hőhulláma kiszárította az erdők avarrétegét és jelentősen nőtt a koronatüzek kialakulásának kockázata is, országszerte fokozott tűzveszély alakult ki az erdőkben. A mai naptól életbe lépett az országos tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

Cikk

A paradicsomot és paprikát károsító paradicsom barna termésráncosodás vírus (ToBRFV) rendkívül könnyen terjedő, jelentős veszteséget okozó, veszélyes károsító. 2018 óta Európa számos országában teret hódított, és idén egy Csongrád-Csanád és egy Győr-Moson-Sopron megyei termelőnél is igazolta a jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A növényvédelmi szakemberek a szükséges hatósági intézkedéseket haladéktalanul elrendelték, valamint megkezdték a fertőzések forrásának felderítését. A vírus csak a növényeket károsíthatja, az emberi egészségre nem veszélyes, olvasható a Nébih oldalán.

Cikk

Az alföldi térség erdőterületein található avar-, gyep- és tűlevélréteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért szombattól három megyében – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok – életbe lép a tűzgyújtási tilalom – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a honlapján.

Cikk

2021. július 1-jétől több lépcsőben valósul meg az állategészségügyi diagnosztikához kapcsolódó adminisztratív rendszer átvezetése a digitális térbe. A változások, újítások alapvetően két jelentős témakört érintenek: az ügyviteli rendszer digitalizációján túl életbe lép az úgynevezett egyetemleges felelősségvállalás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) modernizációs intézkedései elsősorban a vizsgálatok megrendelésének egyszerűsítését, valamint a hiteles és gyors eredményközlést támogatják – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Gümőkór fertőzöttséget igazoltak május végén egy Veszprém megyei állattartó telepen a helyi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A fertőzésre a vágóhídi, hatósági állatorvos felügyeleti rendszer vizsgálatai alapján derült fény, melyek azt is szavatolják, hogy fertőzött állat húsa közfogyasztásra nem kerülhet. A fertőzés forrását vizsgáló járványügyi nyomozás folyamatban van, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Elkészült a tavalyi év EUTR ellenőrzéseinek tapasztalatait és az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatos aktuális statisztikai adatokat bemutató összefoglaló. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei több mint 400 eljárást indítottak, mintegy 650 illegális faanyaghirdetést szűrtek ki, és 44,75 millió Ft bírságot szabtak ki 2020-ban – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Egy új AM rendelet értelmében idén májusban megváltoztak az EK-műtrágyák forgalomba hozatalának és ellenőrzésének szabályai. A legfontosabb változás, hogy 5 évre módosult a bejelentési kötelezettség, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-bitonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

2021. április 20-án megjelent a „Kertészet, -ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című pályázati kiírás. Ebből a forrásból csak olyan földterületen támogatható az ültetvény telepítése, amely a Gyümölcs Termőhelyi Kataszterben a telepítendő gyümölcsfaj vonatkozásában legalább „termesztésre alkalmas” minősítést kapott. A támogatási kérelem benyújtásával kapcsolatos tudnivalókat, valamint az előzetes teendőket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) foglalta össze.

Cikk

A kedvező járványügyi helyzet miatt visszavonta az országos főállatorvos a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az enyhítő intézkedés részleges, az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad, továbbá a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szlovák ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési munka

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Részteljesítés vagy időszakos elszámolás?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink